Mit tudunk a világról, a társadalomról, magunkról, és mi dolga ezzel a művészetnek? - teszik fel a kérdést az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás (Biennále) résztvevői, akik többek között egy repülő fa, pénzeső, törmelékhalmok és fel nem robbant bombák segítségével keresik a választ a novemberig nyitva tartó mustrán.

A világ talán legjelentősebb képzőművészeti kiállítása két nagyobb egységben vonultatja fel alkotók százainak munkáit: a Giardini parkban, az Arsenale egykori hajóépítő műhelyeiben és a város különböző pontjain idén minden eddiginél több, összesen 88 ország mutatkozik be nemzeti kiállítással, míg az adott év főkurátora által rendezett központi tárlat egy-egy konkrét témát jár körül nemzetközi anyaggal. A szombaton megnyílt mustra programját 47 kísérőrendezvény egészíti ki.
Massimiliano Gioni főkurátor az idei Biennálénak egy öt évtizeddel ezelőtti gondolatkísérletre utalva a Palazzo Enciclopedico címet adta. Marino Auriti 1955-ben tette közzé egy gigászi épületkomplexum, az Enciklopédikus palota terveit, amely az emberiség tudását összegezve minden jelentős találmányt bemutatott volna a keréktől a műholdig. Gioni a 150 művész munkáit felvonultató központi kiállításában Auriti elképzelt múzeumának szellemiségét idézi meg azt vizsgálva, hogy a művészet milyen módszerekkel próbálja a világban fellelhető tudást rendszerbe foglalni.
A kiállítás legnagyobb egysége Carl Gustav Jung Vörös könyve köré épül: a svájci pszichológus saját tudatalattijának kutatását megörökítő naplója mellett olyan alkotók munkái láthatók, mint Rudolf Steiner, az antropozófia atyja vagy a 19.században született, de nemrég felfedezett ezoterikus festő, Hilma af Klint, akit az egyik első absztrakt művészként tartanak számon.
Az antik mitológia és a kortárs társadalombírálat szövődik egybe az orosz pavilon kiállításában: Danaét Zeusz egykor aranyeső formájában termékenyítette meg, ahogy aranyszínű érmék potyognak az épületbe belépő nők nyakába Vagyim Zaharov projektjében is, miközben a férfiak a felső szint térdeplőiről nézhetik a jelenetet.
Nagy-Britannia pavilonjában Jeremy Deller a mai brit kultúra és társadalom specifikus jelenségeit mutatja meg változatos művészeti eszközökkel, gyakran a humort is segítségül hívva; Roman Abramovics Velencében is rendszeresen feltűnő óriásjachtját például egy képen a 19. századi iparművész és szocialista aktivista William Morris hajítja ki a lagúnából.
Németország mára igazi multikulturális társadalom lett, művészeti értelemben is: a világ számos művésze alkot német intézményekkel, kiadókkal, egyetemekkel együttműködésben. Az országhoz szorosan kötődő külföldi mesterek mutatkoznak be a német kiállításban is: Aj Vej-vej Kínában, Santu Mofokeng Dél-Afrikában, Dajanita Szingh Indiában, míg Romuald Karmakar már Wiesbadenben született, bevándorló szülőktől. Szimbolikus a kiállítás helyszíne is, Németország és Franciaország ugyanis a 2013-as Biennáléra pavilont cserélt.
A velencei képzőművészeti seregszemlén idén debütáló országok közül a legnagyobb várakozás a Vatikán bemutatkozását előzte meg; az első kiállítás In principio (Kezdetben) címmel a bibliai teremtéstörténet mához szóló üzenetét elemzi.
Angola is az első alkalommal vesz részt a Biennálén, és máris elnyerte a legjobb kiállításnak járó Arany Oroszlán-díjat. A Palazzo Ciniben látható, Luanda, Encyclopedic City (Luanda, enciklopédikus város) című tárlat Edson Chagasnak az ország fővárosáról készített 23 nagy méretű fotóját vonultatja fel, a zsűri méltatása szerint nagy érzékenységgel vizsgálva a helyben rejlő ellentmondásokat.
Globalizáció és fejlődés a témája a szintén debütáns Bahama kiállításának is: a karibi szigetország pavilonjában Tavares Strachan az északi-sarki inuitok világát állítja párhuzamba szülőhazája kultúrájával. Kaspars Podnieks és Kriss Salmanis más módon vizsgálja az északkelet-európai identitások és geográfiai feszültségek természetrajzát a lett nemzeti kiállításban: helyspecifikus installációjuk központjába egy plafonhoz rögzített, koronájával lefelé himbálózó fát helyeztek.
A spanyol pavilonba belépők óriási törmelék- és szilánkhalmokkal találkozhatnak, melyekkel Lara Almarcegui a Murano mellett létrehozott Sacca San Mattia hulladéksziget problémájára hívja fel a figyelmet. A velencei építkezések és a muranói üvegipar törmelékéből feltöltött földdarab egykor egyszerű megoldásnak tűnt, de rekultiválását nem lehet sokáig elodázni. Közpark, kikötő és egy lagúna alatti vasút végállomásának megépítése egyaránt felmerült hasznosítási tervként, döntés azonban máig sem született.
Magyarországot Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című projektje képviseli a Velencei Biennálén; a kiállítás háborúkból visszamaradt bombák történetét dolgozza fel, Uhl Gabriella kurátori munkájával. Az egynemű szürke kiállítótérbe belépők ledobott vagy kilőtt, de fel nem robbant bombákat, gránátokat láthatnak raklapokra helyezett képernyőkön, és röviden megismerhetik azok történetét is.
Számos jelentős művész vesz részt a nemzeti pavilonokon kívül megrendezett kísérő-kiállításokon is: Aj Vej-vej például több helyen - így egy templomban - is kiállít a városban. Egy templom, a San Lio ad otthont az idei magyar részvétel másik projektjének is: Mátrai Erik Gömb című kiállítása szeptemberben nyílik, és két hónapig, a Biennále november 24-i zárásáig lesz látható.