Hírek
2017. Március 03. 07:46, péntek |
Sport
Forrás: mti
Változatlan formában marad az NB I és NB II

Nem emelik a fordulók számát az OTP Bank Ligában és nem csökkentik az NB II létszámát a következő szezontól a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének csütörtöki döntése szerint.
Az MLSZ honlapján olvasható beszámolóból kiderül: az ülésen többek között azt az előterjesztést vitatták meg, mely három helyett négy kört javasolt a 12 csapatos élvonalban. Az elnökség azonban úgy foglalt állást, hogy a 44 fordulós bajnokság a stadionok teljes körű felújítása előtt, illetve a magyarországi időjárási körülmények között nem reális.
A másodosztályban az ország egész területén zajló fejlesztések szempontjából tartja indokoltnak a testület a jelenleg 20 csapatos rendszer fenntartását.
Az mlsz.hu cikke szerint az MLSZ továbbra is a futballfejlesztést tekinti legfontosabb középtávú feladatának: "Ennek alapját az utánpótlás-nevelés magasabb színvonalú gyakorlata szolgáltatja, amelynek feltétele a megfelelő infrastruktúra, és sarokköve a képzésben résztvevő edzők nemzetközi gyakorlaton alapuló felkészítése, továbbképzése. A megfelelő tempójú gyakorlati munka nélkül nincs esély a mérkőzések színvonalának látványos változtatására, a bajnoki rendszernek pedig elő kell segítenie a legígéretesebb magyar tehetségek éles helyzetben történő versenyeztetését, fiatal kortól a felnőtt futballig."
A szövetség idei pénzügyi tervét is elfogadta a testület. Ez alapján a közvetlen kiadások 90 százaléka az amatőrfutballba (grassroots) és az utánpótlásba kerül. Az amatőr és tömegsportra a tavalyinál 33 százalékkal több pénz jut 2017-ben. Az elfogadott tervezet szerint folytatódik az amatőr klubok támogatása a versenydíjak 90 százalékos átvállalásával, s a költségvetés biztosítja az OTP Bank Bozsik Intézményi program működését, illetve több friss forrás jut amatőrök által használt (zömében fővárosi) sportlétesítmények felújítására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.