Hírek
2017. December 07. 05:00, csütörtök |
Sport
Forrás: mti
Új tulajdonosa van az ETO FC Győrnek

A budapesti székhelyű Ker-Gasztro Kft. lett az új tulajdonosa az ETO FC Győr labdarúgócsapatnak - jelentette be Győr polgármestere szerda délután sajtótájékoztatón Győrben.
Borkai Zsolt szerint a másodosztályban szereplő klub csőd közeli helyzetbe került a felelőtlen gazdálkodás miatt.
Hangsúlyozta: az önkormányzat tavaly 150 millió forinttal támogatta az utánpótlásnevelést, idén már 75 millió forinttal, s további 75 millió forintot tartalékba helyezett a költségvetésben, amelynek kifizetését attól tette függővé, ha látja a csapat további sikeres szereplésének az esélyét. Ezt a biztosítékot az új tulajdonosban látják, ezért átutalják a klubnak az összeget.
Hozzátette: a kialakult helyzet megoldásában sokat segített a Magyar Labdarúgó Szövetség és Csányi Sándor elnök is.
Mányi József, a Ker-Gasztro Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a korábbi tulajdonos, az ETO Futball és Futsal Kft. ügyvezetője, Drucskó Zoltán délelőtt lemondott posztjáról. Hozzátette: a vezetők helyzetéről és egyéb sportszakmai kérdésekről egyelőre nem szeretne beszélni, most a csapat pénzügyileg stabil működése a cél. Kiemelte: kilencvenhat százalékos tulajdonrészt szereztek a klubot eddig is működtető kft-ben, a maradék négy százalékot jövő május elején jegyzik be.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy határozott tervei szerint a jövőben a klubban külön válik a labdarúgás és a futsal, amely még a Quaestor-csoport csődje miatt vált eggyé 2015-ben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.