Hírek
2012. November 13. 08:07, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Ötven milliárd juthat az egészségügyi dolgozók béremelésére
Több mint 50 milliárd forint pluszforrást szeretne az egészségügynek a 2013-as költségvetésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyeztetve - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a MR1 180 perc című műsorában hétfőn reggel.
A tárcavezető rámutatott: az összeg 90 százalékát egészségügyi dolgozók béremelésére szeretnék költeni, ezenkívül infrastrukturális beruházásokat is finanszíroznának belőle. Juthatna pénz ebből arra az esetre is, ha ismét túljelentkezés lenne az egyelőre 624 millió forintos kerettel 500 orvosnak meghirdetett ösztöndíj-programra - jegyezte meg.
Balog Zoltán megállapította: a nyugati bérezéssel még sokáig nem lesz versenyképes a magyar orvosok fizetése, de ha valóságos életpályát látnak maguk előtt az orvosok, akkor mérsékelni lehet az elvándorlásukat.
Az Emmi vezetője kiemelte: a vagyonjogi, üzemeltetési ügyekben lehetnek konfliktusok az iskolák állami kézbe adása során, de ez a folyamat csak
A pedagógus sztrájkbizottsággal tartandó keddi tárgyalással kapcsolatban elmondta: az iskolák állami átvételéről nem tudnak tárgyalni, azzal mindenki rosszul járna, ha ezt a folyamatot felfüggesztenék. A kormány azért küzd, hogy a pedagógus életpálya-modell - amelynek része a fizetésemelés is - akár szeptembertől is beindulhasson, s ahhoz az átadás-átvétel szükséges. Ha nem látjuk, hogy mennyi tanárra van valójában szükség, 'akkor a fizetésemelésről sem tudunk beszélni' - fogalmazott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:16, kedd | Belföld
Újabb két Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából
2024. Május 14. 08:13, kedd | Belföld
Köznevelési főosztályvezető: 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.