Hírek
2023. Június 29. 12:37, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Tíz év alatt 2500 milliárd forint összbevételt termelt a használatarányos útdíjrendszer

Tíz év alatt 2500 milliárd forint összbevételt termelt a használatarányos útdíjrendszer - közölte a rendszer fejlesztője, az i-Cell Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint 2013. július 1-én vezette be Magyarország a használatarányos útdíjrendszert, hogy biztosítsa az úthálózat fejlesztésének és működtetésének finanszírozását.
Ez azt jelenti, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek a megtett kilométerek, illetve a kibocsátott szennyezés alapján kell fizetniük az autópályák, első- és másodrendű főutak, egyéb útszakaszok használatáért.
Az i-Cell által fejlesztett HU-GO elektronikus útdíjrendszer díjköteles hálózata induláskor 6500 kilométer volt, jelenleg pedig meghaladja a 7300 kilométert - írták.
Tavaly 430 ezer jármű 355 milliárd forintot fizetett az úthasználatért, tíz éve ez az arány 380 ezer és 163 milliárd forint volt, vagyis mintegy 12 százalékkal nőtt a közúti fuvarozás mértéke - tették hozzá.
A hivatalos adatokból az is kiderül, hogy egyre kevesebb környezetszennyező tehergépjármű használja az utakat. Csak az elmúlt öt évben a legmagasabb (leginkább környezetbarát), E6 kategóriába sorolt járművek száma két és félszeresére nőtt, míg az E5 kategóriájúak 42 százalékot estek.
Ez a cég szerint azt mutatja, hogy modernizálódik a járműpark, folyamatosan csökken a károsanyag kibocsátás (részecske, szén-dioxid, szén-monoxid, nitrogén oxidok) a fuvarozásban.
Az i-Cell által ismertetett forgalmi teljesítmények alapján látszik, hogy a tehergépjárművek az egyébként drágább gyorsforgalmi utakat (autópályákat) részesítik előnyben: két és félszer többet használják, mint a főútvonalakat.
A legforgalmasabb szakasz az M0 körgyűrű 30 és 36 kilométer közötti szelvénye (M5 és M4 leágazás), míg teljes hosszában az M1 a legforgalmasabb útvonal, amiben egyébként évek óta nincs változás.
Tíz év alatt szinte minden fuvarozó átállt a fedélzeti egység (OBU) használatára: míg induláskor a 40 százalékot sem érte el az arányuk, ma már 96 százalék feletti, míg az alkalmi jegyet vásárlók száma elenyésző.
A magyar felségjelzésű járművek számában gyakorlatilag nem történt változás: az első teljes évben (2014) és tavaly is szinte darabra ugyanannyi, mintegy 106 ezer teherautó használta az utakat.
A legtöbb külföldi tehergépjármű Romániából, Lengyelországból, Bulgáriából, Szlovákiából és Németországból érkezik hozzánk, ugyanakkor megduplázódott a török fuvarozók aránya, Romániából pedig másfélszer annyian jönnek, mint 10 évvel ezelőtt.
Jelentősen emelkedett a lengyel és a bolgár felségjelzésű járművek száma is, míg a szlovák és a német nagymértékben csökkent 2013 óta - derült ki az i-Cell által közzétett, összesített statisztikákból.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.
2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld
Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.