Hírek
2012. Június 12. 11:30, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Tényleges életfogytiglant kapott a battonyai rém
A sajtóban battonyai rémként elhíresült Tóth István megbilincselt keze a Szegedi Ítélőtáblán, ügye másodfokú tárgyalásán. A férfit egy nő meggyilkolása és egy 17 éves lány megtámadása miatt jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtották.
ELŐZMÉNY:
A 46 éves T. István mindent beismert.
— A nem odafigyelésem miatt halt meg a lány. Máskor is szeretkeztünk úgy, hogy közben hátulról a nyakát szorítottam, ezt ő is engedte — mondta a vádlott csütörtökön a Gyulai Törvényszék dr. Mázor Róbert vezette büntetőtanácsa előtt, s balesetnek nevezte azt, hogy áldozatát 2010 júliusának végén megfojtotta.
A 46 éves, érettségizett férfinak két asszonytól három felnőtt gyermeke van, a gyilkosság elkövetésekor mozgássérült nejével élt együtt, akitől korábban elvált. A vádirat szerint a nő is tudott arról, hogy párja másokkal is kapcsolatot tart fent, így például D. M-mel is, akivel rendszeresen, anyagi ellenszolgáltatásért közösült.
— Csak szexuális kapcsolat volt közöttünk, semmi más. Előfordult, hogy hetente találkoztunk, s volt, hogy durvábban csináltam vele, mert engem az hozott izgalomba — mondta az erős testalkatú, kopaszra nyírt férfi, aki részletesen elmesélte azt is, miként rejtette el a holttestet, miután a 21 éves lány az aktus közben holtan ernyedt el a kezei között. A testre két zsákot húzott, s házuk hátsó udvarában ásta el.
Talán soha nem derült volna fény erre a bűntettre, ha 2010 augusztus 25-én délelőtt T. István nem látja meg munkahelye, egy pulykatelep előtt a következő lányt, akit betuszkolt egy ólba, s a földre tepert. A rémült sikítozást meghallotta egy arra járó férfi és lánya, bementek a telepre, s T. István ekkor engedte el addigra már megkötözött áldozatát.
Az ügyész azon kérdésére, mi lett volna, ha nem zavarják meg, a vádlott azt mondta:
— Nem tudom, valószínűleg közösültem volna vele. Hogy utána mi lett volna, azt nem tudom. Talán elengedtem volna.
Nem annyira hihető ez a verzió annak ismeretében, hogy T. István a korábbi esettel kapcsolatban elmondta, azért tüntette el a holttestet, mert nem akart újra rács mögé kerülni. A férfi ugyanis évekkel ezelőtt már meggyilkolt egy nőt, ott is szexuális indíttatás vezette, s fojtással végzett áldozatával. 2006-ban szabadult.
— Megmondom őszintén kicsit meg voltam ijedve, olyan riasztó volt a tekintete. Amikor beléptünk az ólba az összekötözött lányon térdepelt. Hirtelen felugrott, azt kérdezte, hogyan tudná ezt jóvátenni? Engem meg arra kért, ne szóljak arról senkinek, amit ott láttam. Én persze már az utcán hívtam a rendőröket — sorolta a történéseket az a férfi, aki tizenéves lányával együtt meghallotta a sértett segélykiáltásait, s meghiúsította a súlyosabb bűncselekményt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
2026. Január 30. 07:07, péntek | Kék hírek
Kábítószer és alkohol hatása alatt állt a Romániában súlyos balesetet szenvedett görög kisbusz vezetője
Kábítószer és alkohol hatása alatt volt annak a Romániában balesetet szenvedett görög kisbusznak a sofőrje, amelyben hét ember vesztette életét - közölte csütörtökön az ügyben eljáró lugosi vádhatóság szóvivője.
2026. Január 28. 07:32, szerda | Kék hírek
Átvette a volánt a fiatalkorú utas, majd fának hajtott
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy fiatalkorúval szemben, aki azután, hogy a sofőrtől menet közben átvette a vezetést, fának hajtott az utasokkal teli furgonnal.
