Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2014. Június 25. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Szabadulnának földjeiktől az osztrákok

Szabadulnának földjeiktől az osztrákok

Tömegesen keresnek új magyar vevőt a termőföldekre a nyugati határszélen azok a külföldiek, akik korábban spekulációs céllal, zsebszerződéssel vásároltak hazai területeket – közölte a Magyar Nemzettel Nagy István. A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az új földtörvény érdemi módosításával megvárjuk az Európai Bizottság jogszabállyal kapcsolatos véleményét.

Még korántsem került pont a magyar termőföldeket érintő, úgynevezett zsebszerződések ügyére. A közéletben tapasztalható csend ellenére komoly mozgások zajlanak a háttérben – közölte a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. 'Nyugat-dunántúliként naponta tapasztalom, hogy a zsebszerződés megkötésében korábban részt vevő magyar és osztrák felek közösen keresnek egy harmadik személyt, hogy felbonthassák az eddig titokban tartott megállapodásukat' – tette hozzá Nagy István.

Az államtitkár szerint jellemző, hogy a magyar fél már rég elköltötte azt a pénzt, amit az osztráktól kapott a föld ellenértékeként. Az osztrák „vevők” viszont ráébredtek arra, hogy soha nem kerülhet legálisan nevükre az a terület, amit korában fű alatt megvettek. Ezért most igyekeznek keresni egy harmadik felet – természetesen magyar állampolgárt –, akinek eladhatják a földet. Ez – szögezte le az államtitkár – legális és jól járható út, ami ráadásul minden érintettnek kedvező végeredmény lehet. Mindezzel ráadásul a törvény is maximálisan eléri az eredeti célját, hiszen a földek legálisan és a valóságban is magyar kézbe kerülnek. Nagy István beszámolója szerint ez a folyamat inkább jellemző a nyugati határszélre, a ritkább az, hogy a törvény erejével akarja valaki kikényszeríteni a külföldi tulajdonos levonulását egy adott területről.

Az államtitkár tudomása szerint a zsebszerződésekkel kapcsolatos büntetőügyek száma alig éri el az egy tucatot.

Zsebszerződésnek tipikusan azokat a megállapodásokat nevezzük, amelyekkel egy külföldi megpróbálja megszerezni a föld tulajdonjogát, ám mivel ezt a jogszabály nem engedi, más szerződésekkel – haszonélvezeti és jelzálogjog bejegyzésével vagy haszonbérlettel – leplezik az adásvétel tényét. Az uniós csatlakozási szerződésünkben vállaltaknak megfelelően május elsején megszűnt a külföldiek földvásárlási tilalma, de a kormány által elfogadott új földtörvény lényegében továbbra is garantálja, hogy csak a magyar gazdálkodók juthassanak termőföldhöz.

A közösségi szabályozás miatt az elvi lehetőséget meg kellett adni az uniós polgárok földszerzésére. Ugyanakkor többszörös védvonalat építettek ki, komoly feltételekhez kötve a földszerzést. Ezek garantálják, hogy csak a helyben élő, életvitelszerűen gazdálkodó magánszemélyek vásárolhatnak földet. Példaként említhető a helyieknek kedvező elővásárlási jogosultsági sorrend, a hatósági engedélyezési eljárás és a helyi földbizottságok vétójoga is.

A jogszabály májusi életbelépése után mintha nemzetközi szinten is elhallgattak volna a kritikusok – mondta Nagy István. Az államtitkár szerint ez nem meglepő, mert a törvény hazai készítői uniós példákat vettek alapul, vagyis EU-konform megoldásokat ültettek át a hazai gyakorlatba. Mint mondta, a magyar kormány eddig nem kapott választ az Európai Bizottságtól az új földtörvénnyel kapcsolatos kérdéseire, ezért nem terjesztette be még a jogszabállyal kapcsolatban már tervezett módosító javaslatokat. Nagy István emlékeztetett arra, hogy a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény teljes egészében idén május elsején lépett életbe. Ennek egyes elemeit pedig több uniós tagállami vezető is kifogásolta, ezért a kormány úgy döntött, a demokratikus elvek erőteljesebb érvényesítése érdekében változtat némely előíráson. A legfontosabb módosítás a termőföld- adásvételek során vétójoggal felruházott helyi földbizottságokat érintené. Ezeket az eredeti tervekkel szemben nem a jegyző által összehívott helyi földművesek hoznák létre, hanem a polgárok által közvetlenül megválasztott települési képviselő-testületek kérnék fel a tagokat a bizottsági munkában való részvételre.

Közben a parlament tegnap kezdte el tárgyalni Font Sándor fideszes képviselő hat földügyi tárgyú jogszabályt is módosító javaslatát, amelynek néhány paragrafusa a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényt módosítaná úgy, hogy előkészítse a közhiteles címregiszter kialakítását. A javaslat emellett hatékonyabbá tenné a három hektárnál kisebb állami területek értékesítését.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).