Hírek
2012. Június 15. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Óriási, 10 ezer fős létszámleépítésre készül a Nokia
Jelentős változtatásokat jelentett be a Nokia, a 10 ezer főt érintő létszámleépítésen túl a vezetőségi tagok terén is lesznek mozgások, ezen kívül pedig kicsit több, mint egy év alatt harmadszor is csökkentették a profitra vonatkozó kilátásokat.
A finn mobilgyártó évek óta hanyatlik, nem újdonság, hogy a piaci versenyben jelenleg az Apple és a Google is megelőzi őt. A Nokia a Microsofttal kötött szerződéstől, ezáltal pedig a Windows Phone 7 operációs rendszerrel piacra dobott készülékeitől várja a fordulatot, a mai adatok alapján azonban erre még várni kell - írják a Quaestor elemzői.
A vállalat 10 ezer dolgozójától válik meg, ezt a következő év végéig kívánják végrehajtani. Ez is része a Nokia költségcsökkentő programjának, 2013-ra 1,6 milliárd eurós kiadáscsökkentést terveznek. Ezen kívül gyárakat zárnak be Finnországban, Németországban és Kanadában is, valamint három vezető is távozik jelenlegi pozíciójából.Az előző hónapban a Fitch és a Standard & Poor’s is bóvliba vágta a Nokiát, a Moody’s-nál még csak közel került ehhez a finn cég.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:33, szerda | Külföld
Magyar segélyhitelből épült szennyvíztisztító telepet Laosz fővárosában
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. Január 30. 07:06, péntek | Külföld
Donald Trump: az orosz elnök beleegyezett abba, hogy egy hétig nem löveti Kijevet a hideg idő miatt
Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett abba, hogy egy hétig nem löveti Kijevet a hideg időjárásra tekintettel - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
