Hírek
2013. Július 10. 13:27, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Pedagógusbérek - Balog: átlagosan 34 százalékkal emelkedik a pedagógusok fizetése szeptembertől

Átlagosan 34 százalékkal emelkedik több mint százötvenezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jétől - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerdán Tatabányán sajtótájékoztatón.
A tárcavezető elmondta azt is, hogy a pedagógus-életpályamodell tervezett teljes béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket már szeptembertől. A béremelést az októberi fizetéssel kapják meg az érintettek - közölte Balog Zoltán, hozzátéve, a következő négy évben, 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés.
Úgy fogalmazott, hogy a béremelés által igazságosabb, minőségibb és kiszámíthatóbb lesz a pedagógusok bérrendszere.
Balog Zoltán hozzátette, az idei emelés mellett négy éven át évenként legalább átlagosan tíz százalékkal növekszik a pedagógusok bére minden év szeptember elsején.
A miniszter rámutatott, a jövedelmi ugrások a pedagóguspálya elején lesznek magasabbak, hogy ezzel is vonzóvá tegyék a hivatást. A rendszer igazságosabb lesz, mert csökkenti az önkormányzati többletjuttatások egyenlőtlenséget okozó szerepét - tette hozzá.
Balog Zoltán az államkincstár egységes fizetési rendszerének adataiból konkrét, de névtelenné tett példákon mutatta be a tervezett intézkedések hatását, majd ismertette: 1450 olyan pedagógus van, aki nem, vagy csak minimális mértékben számíthat bérnövekedésre, ők extrém túlórapénzt, munkáltatói többletjuttatásokat vagy jutalmakat kaptak.
Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke kedden az MTI-nek azt mondta: amikor megnézték, hogy a pedagógusok milyen jogcímen kapnak pótlékot, egyéb juttatásokat, a kép vegyes volt. A munkáltatói döntésen alapuló keresetkiegészítés szempontjából az önkormányzatok esetében havi 100 ezer forintos különbségek is voltak az ország különböző részein.
Példaként említette, hogy míg az egyik fővárosi kerületben a középfokú intézmények igazgatói havi 150 ezer, az általános iskolai igazgatók 120 ezer forintos hóközi többletjuttatásban részesültek, addig az ország más településein az osztályfőnökök még a jogos osztályfőnöki pótlékot sem kapták meg, mert nem volt rá fedezete az önkormányzatnak.
A sajtótájékoztatón Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára "neveléstörténetinek" nevezte a tárcavezető által bejelentett intézkedéseket. Újságírói kérdésre elmondta, lesz lehetőség a kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok jobb anyagi megbecsülésére, mert az alapbér mellett járó egyéb illetményeket a minősítés is befolyásolja majd.
Tájékoztatása szerint a tanárokat szeptember elsejétől négy kategóriába sorolják, a pedagógus I. és II. mellett lesz mestertanári és kutatótanári kategória.
Az államtitkár elmondta, a minősítés szabályai már elkészültek, hamarosan kormányrendeletben jelennek meg. Az eljárást országosan egységes szakmai szempontok szerint háromtagú bizottság végzi, amelyben részt vesz az igazgató, a kormányhivatal által felkért szakértő és a pedagógust képző intézmény képviselője.
Minden pedagógus négy minősítésen vehet részt, ebből kettő kötelező, kettőre pedig a pedagógus magától jelentkezhet - ismertette Hoffmann Rózsa.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál
2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld
Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon
2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború