Hírek
2013. Március 22. 11:08, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Ötven embert csapott be egy miskolci férfi
Ötven embert csapott be egy miskolci férfi. A rendőrség üzletszerűen elkövetett, kisebb kárt okozó csalás gyanúja miatt vádemelést javasol ellene - közölte a Veszprém Megyei rendőr-főkapitányság a honlapján pénteken.
Azt írták: a feljelentő 2011 októberében rendelt egy mobiltelefont az interneten, amelynek 65 ezer forintos vételárát át is utalta a megadott bankszámlára, a készülék azonban – az egy évvel később megtett – feljelentésig sem érkezett meg.
Az adatgyűjtés után végül egy 33 éves, miskolci férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók, és az egész országra kiterjedő csalás részleteit tárták fel - közölték.
Hozzátették: az üzletszerűen elkövetett, kisebb kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Balatonalmádi Rendőrkapitányság által folytatott eljárással más kapitányságok ügyeit is egyesítették.
A vizsgálat végére több mint ötven sértettet sikerült felkutatni Soprontól Ajkán, Dorogon, Budapesten, Pécsen, Kiskunlacházán, Miskolcon, Mátészalkán át Kisvárdáig. A megvételre ajánlott tárgyak között volt többfajta értékes mobiltelefon, gépkocsilámpa, fényképezőgép, könyv, hangfal, radiátor, redőny. A csaló szolgáltatásokat is ajánlott: ablakcserét, gépkocsilízing átvállalását, nem létező szállást, és kintlévőséget is rendezett volna - sorolta közleményében a rendőrség.
A csaló jogtalanul megszerzett iratokkal több telefon-előfizetést is kötött, majd nem fizette a szolgáltatást, ezért ezekben az esetekben is csalás és magánokirat-hamisítás miatt folyik ellene eljárás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
