Hírek
2012. Augusztus 15. 13:38, szerda |
Külföld
Forrás: Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti
Osztrák lap: intézeti gyerekekkel dolgoztatott a Swarovski ékszergyártó

Intézeti gondozásban lévő fiatal lányokkal dolgoztatott az 1960-as évek végén a Swarovski osztrák ékszergyártó vállalat - írta egy szerdai osztrák napilap.
A tiroli Schwazban működő St. Martin nevelőintézetben 15-18 éves lányoknak napi mintegy tíz órában kellett kristályokat erősíteniük egy előkészített sablonra - írta a Kurier egykori növendékek beszámolói alapján. Az egyik visszaemlékezés szerint munkájukért "legfeljebb néhány Groschent" (a korábbi osztrák fizetőeszköz, a Schilling századrésze) kaptak, mások nem emlékeztek rá, hogy pénzt kaptak volna. Az egyik egykori növendék szerint 20-25 lánynak kellett a kötelező munkát végeznie.
A cég szóvivője a Kurierral azt közölte, hogy az archívumokban nem találtak erre utaló iratokat. "Ha a Swarovski egy gyermekotthonban gyártatott valamit, akkor azt biztosan abban a hiszemben tette, hogy a gyerekekhez kerül a pénz" - mondta a szóvivő.
A cikk szerint a St. Martin növendékeivel katonai ingeket és alsóneműket is mosattak és vasaltattak.
Az osztrák nyilvánosságban az elmúlt két évben visszatérően foglalkoztak az árvaházakban és nevelőintézetekben a korábbi évtizedekben történt lelki, fizikai, illetve szexuális bántalmazásokkal és más visszaélésekkel. A St. Martin intézet neve ebben az összefüggésben korábban is szerepelt a sajtóban, miután egy ma 68 éves egykori növendékének állami kártérítést ítéltek meg, mert a nevelőotthonban szexuális erőszak áldozata volt és mert kényszermunkát kellett végeznie az intézetben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 16. 09:03, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország a hosszú távú rendezésben érdekelt Ukrajnában
2025. Augusztus 16. 09:02, szombat | Külföld
Alaszkai csúcs - Donald Trump: sikerült igazán jó előrelépést elérni
2025. Augusztus 14. 07:47, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Nyugati szövetségesek: Ukrajna nélkül nem lehet dönteni a rendezésről
Az Ukrajnát támogató nyugati szövetségesek szerint a békéhez vezető utat nem lehet Ukrajna részvétele nélkül kijelölni.
2025. Augusztus 13. 07:36, szerda | Külföld
Peking megszakított minden kapcsolatot a cseh államfővel a dalai láma miatt
Kína Tibetet saját területének, s a dalai lámát pedig szeparatistának tekinti.