Hírek
2012. Augusztus 20. 09:39, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI Fotó: artslant.com
Nyolcvanezer dollárt is adhatnak Banksy Micimackójáért

Akár a 80 ezer dollárt (18 millió forint) is elérheti Banksy brit graffitiművész, politikai aktivista és festő Micimackója (Winnie The Pooh) egy októberre kitűzött amerikai árverésen.
Az A. A. Milne tollából született regény eredeti, Ernest H. Shepard által jegyzett illusztrációi alapján készült fekete-fehér stencilképre október 29-én Los Angelesben licitálhatnak az érdeklődők a Bonhams aukciósház városi művészeti (urban art) alkotásokat felvonultató árverésén. A 2003-ban született kép leütési ára az előzetes becslések szerint 50-80 ezer dollár körül fog mozogni.
A képen Micimackó épp egy medvecsapdából próbálja kiszabadítani a lábát: bár ez a Milne-történetek egyik kevésbé ismert epizódja, annyi bizonyos, hogy Micimackó és Malacka mindig is előszeretettel állított fel csapdákat a Muclik (korábban Menyétek, illetve Apák) számára - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
A művész szülővárosából, Bristolból származó alkotás mellett az aukció Banksy más munkáit is felvonultatja. Az érdeklődők a szintén 2003-as Lenin on Rollerblades (Who Put the Revolution on Ice?) című alkotásra, valamint a brit graffitiművész egyik legismertebb és legjellegzetesebb munkájaként számon tartott Precision Bombing című munkára is licitálhatnak. Utóbbi értékét nagyjából 35-45 ezer dollár (8-10,2 millió forint) közöttire becsülik a szakértők.
A becslések kissé merésznek tűnhetnek, de még így is jóval elmaradnak attól az 1,26 millió fontos (446,5 millió forint) rekordtól, amelyet a közelmúltban fizettek ki E. H. Shepard egyik eredeti Micimackó-illusztrációjáért.
A Bonhams most először szervez városi művészeti aukciót. "A kaliforniai gyűjtők részéről tapasztalt erős érdeklődés miatt döntöttünk úgy, hogy Los Angelesbe hozzuk az árverést" - mondta az aukciósház egyik munkatársa.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál
2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld
Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon
2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború