Hírek
2013. Január 31. 08:27, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Navracsics Washingtonban: a demokráciát nem a Fidesztől kell félteni
Nem a Fidesztől kell félteni a demokráciát - jelentette ki a magyar kormányt ért külföldi bírálatokra reagálva Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, igazságügyi miniszter Washington vonzáskörzetében élő magyarokkal találkozva az amerikai fővárosban működő nagykövetségen, helyi idő szerint szerda este.
"A demokráciát nem a Fidesztől kell félteni. Amíg a Fidesz van kormányon, addig a demokrácia nincs veszélyben, mert a Fidesz 1988-ben a demokrácia létrehozására szerveződött" - hangsúlyozta a miniszter a kétórás fórum során a mintegy kétszáz fős hallgatóságnak. Szavai szerint ezt a demokráciát garantálja most a nagyobbik kormánypárt kétharmados többséggel.
Hangot adott meggyőződésének, hogy az amerikai kormányzat képviselői és a törvényhozók a Magyarországgal kapcsolatos véleményük kialakításához "tőlünk kapnak kevesebb információt, mint kellene". Elmondta, hogy Ben Cardin szenátornak, az amerikai Helsinki Bizottság elnökének és Philip Gordonnak, az amerikai külügyminisztérium régiónkért felelős államtitkárának egyaránt felajánlotta a közvetlen konzultáció lehetőségét, ami segíthet eloszlatni a félreértéseket.
Kitért arra, hogy tárgyalópartnerei nem minden esetben értesültek a Magyarországgal kapcsolatos kedvező fejleményekről, például arról, hogy megállapodás született az Európa Tanáccsal a média- és az igazságügyi szabályozás módosításáról, vagy arról, hogy a magyar kormány miniszterelnöki szinten határolódott el az antiszemitizmustól.
Megjegyezte, hogy az elmúlt időben mintha ritkultak volna a Magyarországgal kapcsolatos bírálatok.
Az igazságügyi miniszter vázolta a 2010-es kormányváltáshoz vezető okokat, majd elmondta, hogy az intenzív törvényalkotás, a magyar jogrendszer átalakítása és a szakpolitikai reformok elfogadása után eljött a rendszerek működtetésének és a hibák kijavításának ideje, "hiszen egy évünk van még a választásokig, és 2014-ben el kell számolnunk a választókkal".
"Egészen biztos, hogy óriási viták lesznek, de egyvalamit azért senki sem állíthat: azt hogy a kormány pazarolta volna az időt, és hogy semmit nem tett azért, hogy kivezesse az országot a válságból" - mondta Navracsics. Egyúttal kételyeit hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy Európában bárkinek is biztos receptje lenne a krízisből való kilábalásra, mivel szerinte az sem egyértelmű, hogy az egy új korszak kezdetét jelenti-e, vagy csak egy perióduson belüli döccenőt.
A tárcavezető arra bátorította hallgatóságának tagjait, hogy éljenek a könnyített honosítás intézményével, és állampolgárként kapcsolódjanak be a magyar közéletbe. Kérdésre válaszolva hangot adott meggyőződésének, hogy Közép-Európa népei "nagy történelmi lehetőség előtt állnak", mert "itt van az ideje annak, hogy kezet nyújtsunk egymásnak".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.
2026. Február 04. 07:33, szerda | Külföld
Magyar segélyhitelből épült szennyvíztisztító telepet Laosz fővárosában
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
