Hírek
2013. Május 02. 16:57, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Michelisz: megismételhető a tavalyi futamgyőzelem
Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) egyetlen magyar pilótája szerint megismételhető a tavalyi siker a hétvégén a Hungaroringen, ugyanakkor az idén sokkal több tényező befolyásolhatja szereplését.
A 27 esztendős versenyző - aki ebben az évben a BMW helyett egy Hondát irányít - a mogyoródi pályán sorra kerülő versenyek, a vb 7. és 8. futama előtt csütörtökön rendezett budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, neki és a Zengő Motorsport munkatársainak egyaránt sokat kell még tanulniuk a Hondáról, de nagyon boldog lenne, ha a hétvégén már a győzelemért csatázhatna.
"Azt most már mindenki látja, hogy a Honda egy jó autó, ugyanakkor vannak még olyan részek, amelyekkel kapcsolatban bizonytalanok vagyunk" - nyilatkozta az elmúlt hétvégén, a Slovakiaringen harmadikként célba ért Michelisz. "A legutóbbi dobogós eredmény miatt mindenképp van okunk a bizakodásra, a Hungaroring vonalvezetése ráadásul fekhet is az autónknak, jó lenne hazai közönség előtt az élen zárni valamelyik futamon."
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, eddig 10 000 jegyet adtak el, de mivel az előzetes érdeklődés nagy volt, arra számít, hogy a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is 50-60 ezer néző látogat majd ki az eseményre.
"Nyilvánvalóan jól jött Norbi dobogós helyezése a hazai verseny szempontjából, ráadásul a szerdai belvárosi bemutató is nagyon jól sikerült, közel 250 ezren voltak kíváncsiak a túraautókra" - fogalmazott Gyulay, s hozzátette, büszkék arra, hogy immár harmadszor láthatják vendégül a WTCC mezőnyét, az előkészületekkel pedig jól haladnak. Mint a sportvezető beszámolt róla, azokra a nézőkre is gondoltak, akik nem tudnak autóval eljutni a Hungaroringre, őket szombaton és vasárnap buszokkal hozzák és viszik reggel 7 és este 6 óra között az 56-osok teréről Mogyoródra.
A túraautó-vb magyarországi futamának időmérő edzése szombaton 14.30-kor kezdődik, az első futamra vasárnap 12.35-kor, a másodikra pedig 14.50-kor kerül sor. A versenyeket a Duna élőben közvetíti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
