Hírek
2012. Július 14. 10:42, szombat |
Bulvár
Forrás: storyonline.hu
Meghalt Stallone fia
Gyógyszer túladagolásban életét vesztette Sylvester Stallone legidősebb gyereke, Sage.
Pénteken holtan találták lakásában a rendőrök Sage Stallonét. A harminchat éves színész-rendezőt már napok óta nem tudták utolérni barátai, így riasztották a hatóságokat, akik már nem tudtak segíteni a férfin. A halottkém szerint gyógyszer túladagolás végzett vele, idegenkezűségnek nincs nyoma. Azt egyelőre nem tudni, hogy öngyilkos akart-e lenni, vagy csak rosszul reagált a bogyókra. Ismerősei szerint kizárt, hogy végezni akart volna magával, mivel nősülés előtt állt, és lelkesen dolgozott legújabb filmjén.
Sly érthetően teljesen összeomlott legnagyobb gyereke halálától. Az akcióveterán és fia nem ápoltak túl jó viszonyt, mivel Sylvester hamar otthagyta Sage anyját, Sasha Czackot. Amikor éppen jóban voltak, két filmet is csináltak együtt, a Rocky V-öt, és a Daylight - Alagút a halálba címűt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 06. 13:00, péntek | Bulvár
Idén június 27-én lesz a MOL Balaton-Átevezés
Idén június 27-én rendezik meg, immár kilencedik alkalommal az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a MOL Balaton-Átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrandon lesz.
2026. Január 23. 07:17, péntek | Bulvár
Oscar-díj - Ryan Coogler Bűnösök című filmje történelmet írt minden idők legtöbb, 16 jelölésével
Ryan Coogler bluesos hangulatú vámpír eposza, a Bűnösök című film kapta minden idők legtöbb, 16 jelölését az amerikai filmakadémia díjaira csütörtökön Los Angelesben.
2026. Január 21. 07:22, szerda | Bulvár
A fizikai mesterséges intelligencia új korszakot nyit a robotikában egy kutatás szerint
2026. Január 20. 07:08, kedd | Bulvár
Oxfam: a világ dollármilliárdosainak vagyona 16 százalékkal nőtt tavaly
A világ dollármilliárdosainak vagyona 16 százalékkal nőtt tavaly, háromszor gyorsabban az elmúlt öt év átlagánál
