Hírek
2011. Július 26. 07:13, kedd |
Külföld
Forrás: OrientPress
Magánzárkát kap a norvég mészáros

Négy hetet tölt majd magánzárkában két hónapos előzetes letartóztatásából Anders Behring Breivik, az oslói merénylet és az utoyai tömeggyilkosság elkövetője.
A terrorizmussal vádolt férfi ügyét zárt ülésen tárgyalja a bíróság – Breivik a legfrissebb adatok szerint egyébként 76 ember haláláért felelős.
A norvég tömeggyilkos elismerte tetteit, ugyanakkor tagadta bűnösségét – mondván, támadását Európa védelmében követte el, s a terrorakcióval a kulturális marxizmus és a muszlim hatalomátvétel veszélyeire akart figyelmeztetni. Másrészt, Breivik a kormányzó Munkáspárt soraiban, illetve utánpótlásában is minél nagyobb pusztítást akart végezni – ezért is vette célba az utoyai kormánypárti üdülőt. Az elveit 1500 oldalas vitairatban összegző gyilkos a bírósági tárgyalás során ismertetni szerette volna nézeteit, erre azonban nem kerülhetett sor: a testület rendőrségi és ügyészségi tanácsra zárt ülést rendelt el, arra hivatkozva, hogy Breiviknek lehettek segítői. Gyanúra az adott okot, hogy a vádlott úgy fogalmazott: rajta kívül két másik sejt is van odakint.
Breiviket terrorizmussal vádolják – ügyének kivizsgálásáig egy hónapot magánzárkában tölt majd, a külvilágtól teljesen izoláltan. Újabb rendőrségi adatok szerint a férfi nem kilencvenhárom, „csupán” hetvenhat ember haláláért felelős – azonban ez a szám is változhat, hiszen még nem találtak meg minden, a támadások során eltűnt személyt.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország meggyőző választ fog adni Európa militarizálódására
Oroszország válasza Európa militarizálódására nagyon meggyőző lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán.
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Scotland Yard: terrorcselekmény volt a manchesteri zsinagógánál elkövetett támadás
Terrorcselekménynek nyilvánította a rendőrség a manchesteri zsinagógánál csütörtökön, jóm-kipúr napján elkövetett késeléses és gázolásos támadást, amelyben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek.
2025. Október 02. 07:07, csütörtök | Külföld
Részlegesen leállt az amerikai szövetségi kormányapparátus működése
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.