Hírek
2012. Július 27. 19:33, péntek |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás
London 2012 - Magyar éremesélyek már szombaton - ELŐZETES
Már a londoni olimpia első hivatalos versenynapján, a szombati nyitányon éremért úszik Cseh László és Hosszú Katinka 400 m vegyesen.
Négy éve éppen Cseh szerezte a magyar csapat első medálját, akkor a második versenynapon állhatott dobogóra, s ezúttal is van esély rá, hogy először az ő tiszteletére húzzák fel a magyar zászlót a játékokon. Ott lesz a mezőnyben az amerikaiak két szupersztárja, Ryan Lochte és az olimpiák történetének legeredményesebb alakja, Michael Phelps is, így nem véletlen, hogy a 400 m vegyes az úszóversenyek egyik legnagyobb érdeklődéssel várt száma.
Cseh Lászlóhoz és Hosszú Katinkához hasonlóan ezen a távon a nemzetközi élmezőnybe tartozik, s akár kellemes meglepetést is okozhat Verrasztó Dávid és Jakabos Zsuzsanna, de ott lehet a döntőben 400 m gyorson Kis Gergő is.
Szintén szombaton van jelenése a 100 m mell selejtezőjében az elsősorban 200-ra készülő és a hosszabbik távon kétszeres világbajnok Gyurta Dánielnek, továbbá 100 m pillangón a teljes magyar csapat legfiatalabbjának, a mindössze 15 éves Szilágyi Liliánának, illetve a Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Risztov Éva, Dara Eszter összeállítású 4x100-as női gyorsváltónak.
Nemcsak a vízben, hanem a tatamin is éremesélyes magyar olimpikon kezdi meg a szereplést a 48 kilós Csernoviczki Éva személyében. A 25 éves dzsúdós 2008 óta minden évben legalább egyszer dobogóra állhatott világversenyen, tavaly például bronzérmet nyert a világbajnokságon. Első ellenfele a negyeddöntőbe jutásért a holland Birgit Ente lesz.
Kellemes meglepetést okozhat még a nyitónapon a magyar szurkolóknak Mohamed Aida, aki - az edigi eredményei és komoly tapasztalata alapján -, ha jó napot fog ki, éremszerzés közelébe kerülhet a női tőrözők küzdelmeiben. Az ötödik olimpiáján szereplő 36 éves vívó a legjobb 32 között amerikai riválissal kezd.
Több sportágban elsőfordulós meccseket vívnak a magyarok: az asztaliteniszezőknél Tóth Krisztina, Pattantyús Ádám és Zwickl Dániel a 48 közé, a teniszezőknél Szávay Ágnes a 32 közé, az ökölvívóknál a 75 kilós Harcsa Zoltán a 16 közé jutásért száll harcba.
A tornászoknál a férfiak selejtezőjére kerül sor - Berki Krisztián és Hidvégi Vid a lólengés döntőjébe igyekszik -, míg az evezősök versenyein a kormányos nélküli kettesek mezőnyében Simon Béla és Széll Domonkos száll vízre.
A londoni olimpia első magyar szereplője az országúti kerékpárosok 250 km-es mezőnyversenyében induló Lovassy Krisztián lesz, ő 11 órakor startol.
A csapatsportágak közül elkezdődnek - magyar részvétel nélkül - a női röplabdázók, kézilabdázók és kosarasok küzdelmei, a labdarúgótornán pedig már a második forduló mérkőzéseit rendezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 07. 09:12, szombat | Sport
Milánó 2026 - Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia
Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban.
2026. Február 06. 07:29, péntek | Sport
Női vízilabda Eb - Ötméteresekkel kikapott a hollandoktól, ezüstérmes a magyar csapat
Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől.
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
