Hírek
2012. Július 27. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Lámpaoltás vagy depresszió?
Tartózkodjon az éjszakai alvás során az erős fényforrásoktól, mint például a tévéképernyő, a számítógép vagy az olvasólámpa, ezek ugyanis depresszióhoz vezethetnek. Ez derül ki az Ohio State University Medical Center új, állatokon végzett kutatásából - írja a CNN.
A hörcsögökön végzett kísérletek kimutatták, hogy a tompított fényben való éjjeli alvás alig néhány hét elteltével depressziót okoz. A kísérlet során csökkent az állatok testi aktivitása, illetve érdeklődésük a táplálék iránt, szemben azokkal a rágcsálókkal, akik normális fényviszonyok mellett alhattak. Mindemellett a hippocampus nevű agyállományban is hasonló változások következtek be, mint a depressziós embereknél.
A tanulmány szerint ha túl kevés időt töltünk sötétben, a szervezet csökkenti a melatonin hormon termelését, amely - egyebek között - a daganatnövekedés és a rák leküzdéséért felel. Továbbá a mesterséges világítások megszakítják a napi alvás-ébrenlét ritmusát, és megváltoztatják a test normális ingerekre adott hormonális válaszát. Ez pedig olyan más egészségügyi problémák okozója is lehet, mint például a túlsúly vagy a cukorbetegség.
Habár az éjszakai mesterséges fényt nem lehet kizárólagosan felelőssé tenni a hangulatzavarokért, megfigyelhető, hogy az elmúlt 50 év folyamán megemelkedett az éjszakai mesterséges világítások használata, amely történetesen egybeesik a depresszió terjedésének nagyfokú növekedésével – mondta Tracy Bedrosian kutatásvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 07. 13:00, szombat | Életmód
Végső búcsút vettek Tarr Bélától
Több százan, családja, barátai, pályatársai, tanítványai és tisztelői kísérték utolsó útjára Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt pénteken a Fiumei úti sírkertben.
2026. Február 07. 11:00, szombat | Életmód
Elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester
2026. Február 06. 16:00, péntek | Életmód
Megnyílt a 32. FeHoVa Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás
2026. Február 06. 12:00, péntek | Életmód
Péntektől érkezik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyede
Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét - tudatta a Magyar Posta az MTI-vel közleményben csütörtökön.
