Hírek
2012. Október 18. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Költségvetési kiigazítás - Origo: lemondhat a bankszövetség elnöke

Felajánlotta lemondását Patai Mihály, a bankszövetség elnöke, ha a szerdán bejelentett egyenlegjavító-csomag bankokat sújtó részéből törvény lesz - írta egy neve elhallgatását kérő bankvezetőre hivatkozva szerdán este az origo.
Az MTI-nek banki körökből a hírt megerősítették, de a szövetség a hírügynökségnek sem kívánta kommentálni az értesülést.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy hétpontos intézkedési csomag keretében egyebek mellett azt jelentette be szerdán, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem csökkentik a felére a bankadót 2013-ban, a tranzakciós illeték általános mértéke pedig 1 helyett 2 ezrelék lesz.
A hírportál úgy tudja: a kormány és a bankok közötti, tavaly decemberben kötött, írásos megállapodás egyoldalú felmondását a nemzetgazdasági miniszter közölte Patai Mihállyal, aki kedden délután egy hirtelen összehívott rendkívüli ülésen ismertette ezt a bankszövetség elnökségi tagjaival.
Az origo azt írta, a rendkívüli elnökségi ülésen Patai Mihály felajánlotta, hogy lemond a bankszövetség elnöki pozíciójáról, amennyiben a csomag bankokat érintő elemeit el is fogadja a parlament. Szándékát azzal indokolta, hogy ő a bankok és a kormány közötti viszony konszolidálására vállalkozott. A lap információi szerint a lemondási szándékáról szerdán napközben levélben tájékoztatták a hazai kereskedelmi bankok vezetőit.
Az origónak nyilatkozó bankár elmondta, bíznak abban, hogy az intézkedésekből nem feltétlenül lesz törvény, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU nem nézné jó szemmel, ha tovább szűkítenék a bankok hitelezési lehetőségeit.
A Magyar Bankszövetség közleményben fejezte ki megdöbbenését, hogy a kormány "egyoldalúan megszegi" a korábban közösen elfogadott és aláírt együttműködési megállapodásokat. A szövetség hangsúlyozta, hogy az ismertetett intézkedések - parlamenti elfogadásuk esetén - veszélyeztetik a magyar gazdaság szereplőinek kiszámítható finanszírozását, minden elemükkel tovább csökkentik a bankok hitelezési képességét. Mindez erősen visszaveti a reálgazdaság növekedési kilátásait, egyúttal akadályozza az elhúzódó gazdasági válságból való kilábalást - áll a bankszövetség közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 27. 09:09, vasárnap | Belföld
MÁV: felsővezeték-szakadás miatt hosszabb a menetidő a győri fővonalon
Letörött a Budapestről Bécsbe tartó Semmelweis EC mozdonyának áramszedője, a vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállítják át másik vonatra.
2025. Július 27. 09:08, vasárnap | Belföld
Vihar - Heves zivatarok is lehetnek ma az országban
2025. Július 26. 10:01, szombat | Belföld
A Meta beszünteti a politikai hirdetéseket az EU-ban az uniós szabályozás miatt
A többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemeltető META, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
2025. Július 26. 09:58, szombat | Belföld
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor - közölte a Visit Hungary az MTI-vel pénteken.