Hírek
2012. Július 20. 09:01, péntek |
Kék hírek
Forrás: MNO
Kislányokat molesztált az amerikai hittérítő Szolnokon
Kislányokat molesztált a Biblia Baptista Gyülekezet egyik hittérítője Szolnokon.
Az amerikai férfit előzetes letartóztatásba helyezték. A rendőrség csak annyit közölt, hogy a férfit több szülő jelentette fel. Az áldozatok hozzátartozói nem akartak nyilatkozni.
Az amerikai egyház a kilencvenes évek közepén jelent meg Magyarországon, előbb Budapesten, majd vidéki nagyvárosokban alakultak helyi gyülekezetei. A szervezet egyik misszionáriusa több mint egy évtizede élt Szolnokon, angolt tanított. A férfit nemrég több szülő is feljelentette, mert állításuk szerint molesztálja a gyermekeiket. Az adatgyűjtés után elindult a nyomozás.
– A múlt héten pénteken őrizetbe vettek egy 63 éves amerikai állampolgárságú férfit, több rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt, aki azóta előzetes letartóztatásba került – mondta el Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Hír Televíziónak. Az amerikai házaspárnál tartott házkutatás során különböző adathordozókat foglaltak le a rendőrök, amelyeket szakértők vizsgálnak – tette hozzá.
Már megvolt a repülőjegyük
A házaspár Amerikába készült, már megvették a repülőjegyeket is, ekkor vették a férfi őrizetbe. Mivel kiskorúak is szerepelnek az ügyben, őket nyomozási bíró hallgatja meg. Az utcabeliek kedves embernek ismerik a hittérítőt. Bár sokat nem tudnak sem róluk, sem a gyülekezetről.
A Magyarországi Baptista Egyház közleményben határolódott el a szolnoki szervezettől, amellyel állításuk szerint nem állnak kapcsolatban. Mint írták, a Magyarországi Baptista Egyház tudja, hogy az ország számos településén dolgozhatnak – tőlünk független – amerikai baptista misszionáriusok. Az említett gyülekezet a BBFI (Baptist Bible Fellowship International) szervezethez (USA) tartozik, közleményük szerint egyházuk sem a gyülekezettel, sem a gyülekezetet vezető amerikai misszionáriussal nem áll szervezeti kapcsolatban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
