Hírek
2012. Július 27. 11:45, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Két tömegverekedés Budapesten, tucatnyi embert elállítottak
Két tömegverekedés tört ki csütörtök éjszaka a fővárosban: a Blaha Lujza térről nyolc embert, a VIII. kerületi Diószeghy Sámuel utcából öt embert állítottak elő - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel.
Kálmán Anita tájékoztatása szerint a Blaha Lujza téren éjfél körül két magyar és négy afgán, valamint két, egyelőre ismeretlen állampolgárságú ember verekedett össze, eddig ismeretlen okból. Mind a nyolc embert előállították, a kihallgatások folynak. Sérülésről a rendőrségnek nincs tudomása.
A Diószeghy Sámuel utcában két család verekedett össze, onnan öt embert állított elő a rendőrség. A verekedésben egy ember könnyebben megsérült, őt combon szúrták - tette hozzá a sajtóügyeletes.
Éppen a Diószeghy Sámuel utca és a Korányi Sándor utca sarkán adták át a múlt héten az ország első mobil rendőrőrsét; a konténerépületben a rendőrök éjjel-nappal jelen vannak. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere akkor elmondta, hogy az önkormányzat kilencmillió forintot költött a mobil irodára, amelyet két órán belül a kerület bármelyik pontjára át lehet telepíteni. A tervek szerint másfél-két éven belül további három ilyen létesítményt helyeznek ki a bűnügyileg terhelt területekre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
