Hírek
2013. Június 14. 11:17, péntek |
Sport
Forrás: MTI
Kajak-kenu Eb - További négy magyar hajó a döntőben
Ezer méteren a kajakos Dombvári Bence, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus és a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó, valamint 500 méteren a női kajaknégyes is kiharcolta pénteken délelőtt a döntőbe jutást, s ez azt jelenti, hogy szombaton délelőtt mind a nyolc számban lesz magyar hajó a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A nyitónap délelőttjének előfutamai során az első három között kellett zárni az egyenes ági fináléba kerüléshez. A G4S Honvéd fiatal, 20 esztendős lapátforgatója, Dombvári remekül hajrázott, s másodikként célba érve biztosította a helyét a legjobbak között, míg a másik három egység egyformán futamgyőzelemmel spórolta meg magának a délutáni középfutamot.
A Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa összeállítású női kajakos kvartett szinte szárnyalt, több mint egy hajóhosszal verte a riválisokat, azaz a mindössze 21 éves Kárászt nem nyomasztotta a nagy feladat, hogy összesen nyolc olimpiai bajnoki cím előtt kellett vezérevezősként irányítania a hajót. Magyarország ötkarikás címvédő ebben a számban, de a Londonban aranyérmes egység átalakult, mivel sem Szabó Gabriella, sem Fazekas-Zur Krisztina nem ért el olyan eredményt a válogatóversenyen, hogy kiharcolja a jogot az Eb-csapatba és a hajóba kerülésre. A helyükre Kárász és Douchev-Janics került.
A párosoknál a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros, amely közvetlenül a májusi, szegedi Világkupa-verseny előtt ült össze, majd meglepetésre meg is nyerte a Maty-éri viadalt, most is remek második 500 métert produkálva győzött előfutamában, az ötkarikás címvédő Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes pedig szoros csatában bizonyult a legjobbnak, így a többiekhez hasonlóan készülhet a szombat délelőtti éremcsatára.
Pénteken délelőtt - korábban - még Vajda Attila (C-1, 1000 m) harcolta ki a döntőbe jutást, női K-1-ben és K-2-ben, illetve férfi C-4-ben pedig csak finálét rendeznek az egy kilométeres távon, így Medveczky Erika, a Szilvásy Nóra, Szabó Petra páros és a Varga Dávid, Viola Viktor, Kiss Tamás, Sarudi Pál alkotta kvartett nem volt érdekelt a nyitónap első felében.
A további program:
később:
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es előfutamok 14.05
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es középfutamok 18.00
szombat:
--------
1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 10.05
200 m-es előfutamok 14.05
200 m-es középfutamok 15.45
vasárnap:
---------
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9.40
200 m-es döntők 12.40
5000 m-es döntők 16.10
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 06. 07:29, péntek | Sport
Női vízilabda Eb - Ötméteresekkel kikapott a hollandoktól, ezüstérmes a magyar csapat
Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől.
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
