Hírek
2012. November 18. 05:00, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Új keretek között januártól az amatőr ökölvívás
A férfiaknál a fejvédők eltűnnek, a mérkőzéseken pedig a profiknál alkalmazott pontozási rendszert vezeti be az amatőrök között januártól a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA), mely az új szabályok miatt tartott bírótovábbképzést Dél-Koreában.
A továbbképzésen három magyar bíró, Szűcs Veronika, Szalma Zoltán és Juhász Roland vett részt, s tettek egyformán sikeres vizsgát.
"Ami számottevő változás lesz jövőre, az a fejvédő eltörlése a felnőtt mezőnyben, valamint az eddigi pontozásos rendszer lecserélése a profiknál és a WSB-nél már bevált módszerre - idézte Szűcsöt közleményében a magyar szövetség. - Az amatőröknél is menetenként 10-9 arányban adjuk a győztesnek az adott szakaszt, s ha intés vagy számolás van, akkor nő a különbség mondjuk 10-8-ra, vagy 10-7-re. Három pontozó ül majd a ring mellett, a végleges döntés az ő pontjaik, illetve a vezetőbíró pontjai alapján alakul majd ki."
Az AIBA versenyrendszerében is lesz változás, mivel jövőre indul az új profi sorozat, az APB, melynek keretében az ökölvívók profiként bokszolnak majd a különböző gálákon. Emellett ugyanakkor nem csupán az amatőröknek kiírt versenyek maradnak meg, hanem folytatódik tovább a szervezet két éve elindított félprofi sorozata, a WSB is. A 2016-os riói olimpiára mindhárom versenyrendszerből ki lehet majd jutni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 06. 07:29, péntek | Sport
Női vízilabda Eb - Ötméteresekkel kikapott a hollandoktól, ezüstérmes a magyar csapat
Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől.
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
