Városlista
2025. október 3, péntek - Helga

Hírek

2016. November 30. 11:17, szerda | Helyi
Forrás: teol.hu

Ismét Vágó Istvánnal közösen vezették a vetélkedőt

Ismét Vágó Istvánnal közösen vezették a vetélkedőt

Tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Kvízelítő című vetélkedőjét.

A november 25-i megmérettetésen nagykanizsai, keszthelyi, dombóvári, pécsi, szegedi és bonyhádi csapatok mérték össze tudásukat. – Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Vágó István ez alkalommal is elfogadta meghívásunkat. Immár negyedszer vezettük közösen a nem kis koncentrációt igénylő tudáspróbát.

Az első fordulóban egy írásbeli tesztet kellett megoldaniuk a három fős csapatoknak. Ezután a nyomógombok mögé álltak, ahol a tudáson kívül már a gyorsaság is számított. Volt, hogy egy, kettő, majd a finálékban mindhárom csapattag a feladványokat várta. A nagydöntőbe a legjobban teljesítő négy csapat jutott. A kiélezett küzdelemben végül az ötórás vetélkedő legutolsó kérdése döntött… – nyilatkozta a teol.hu-nak Gruber László, a verseny szervezője.

A bonyhádi gimnázium színeiben induló Takács Péter György-Galág Botond Balázs-Ömböli Csaba „hármasfogat” nyerte az izgalmas döntőt, maga mögé utasítva a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapatát. Harmadikként a vetélkedőben a kezdetektől részt vevő nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium triója végzett.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport

Győzött a Ferencváros az Európa Ligában

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.