Hírek
2012. Július 06. 05:00, péntek |
Sport
Forrás: MTI
Hét év után lesz ismét Budapesten a díjugrató Nemzetek Nagydíja
Jövő hét pénteken, hét év után rendezik meg ismét Budapesten a díjugrató Nemzetek Nagydíját, vasárnap pedig Budapest Nagydíj néven Világkupa-fordulóra is sor kerül a Nemzeti Lovardában.
Az eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nagyjából húsz országból több mint 200 lóval érkeznek majd versenyzők a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvényre, melynek közel 35 millió forint az összdíjazása.
Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy legutóbb ilyen rangos díjugrató eseményt négy éve Kiskunhalason rendeztek Magyarországon. Hozzátette, valószínűleg a mostani, 60 millió forintos költségvetésű rendezvény veszteséges lesz, de ezt vállalják, mert az ilyen hazai viadal amolyan ugródeszka lehet a szakág felzárkóztatásához.
A négyfős magyar csapatban három lovasnak már biztos a helye: Szász Sándor, Tóth László és Szuhai Gyula biztosan ott lesz a Nemzetek Nagydíján.
A fogathajtóként hétszeres világbajnok sportvezető arról is beszámolt, hogy a szövetség visszavonta a 2018-as Lovas Világjátékok rendezési jogáért benyújtott pályázatát, mert - elmondása szerint - svájci frankban milliós nagyságrendű licitálás indult meg a kandidálók között. Hozzátette, az osztrák jelentkezés javára léptek vissza.
Lázár Vilmos ugyanakkor sportdiplomáciai sikerként említette, hogy idén augusztus 22. és 26. között Fábiánsebestyén ad otthont a Duna-Alpesi Kupa elnevezésű nemzetközi fogathajtóversenynek, jövőre pedig Budapest fogathajtó Európa-bajnokságot rendezhet, amelyet nagy lovas fesztivállá bővítenek, s a Nemzeti Vágtával együtt kívánják lebonyolítani.
A Duna-Alpesi Kupa 33 éves múltra visszatekintő verseny, s a kilenc alapító között ott volt Magyarország is, ahol negyedszer kerül sor a viadalra.
"Készen állunk, a maratonpálya nyolc akadálya közül kettő teljesen új, kettőt pedig felújítottunk a versenyre, amelynek keretprogramjában minden lovas szakág bemutatkozik majd" - mondta Farkas Sándor főszervező.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
