Hírek
2012. Június 24. 10:57, vasárnap |
Bulvár
Forrás: storyonline.hu
Hagyják meghalni a drogos színészt
Nem keresteti tovább felesége a Terminátor 3 sztárját, Nick Stahlt, ezzel kockáztatva, hogy a színész öngyilkos lesz.
Csaknem két héttel ezelőtt Nick Stahl orvosai tanácsára elhagyta az elvonót, és az egyik barátjához költözött. Ám ott sem maradt sokáig, és ezután nem tudni, hova távozott. Így már tíz napja nem adott életjelet magáról. A keresését pedig éppen ezért nem is folytatják, mert már az összes helyen megnézték, ahová a családja szerint mehetett. A felesége elmondta, hogy ő nem akar részt venni Nick játékában, tudja, hol az otthona, ahol szeretik és várják. De, ha neki nincs erre szüksége, akkor ő nem fog utána futni.
Mindebben ugyan van igazság, de a Terminátor harmadik részének John Connorja a drogfüggősége mellett még szuicid hajlamú is. Ergo azzal, hogy sem a szerettei, sem a rendőrség nem kutatja a hollétét, hagyják, hadd végezzen magával, ha akar. Persze az is lehet, hogy már túl késő, és azért nem jelentkezik Nick.
Stahl rövid időn belül már másodszorra tűnt el. Az előző világtól elvonulása viszont csak négynapos volt, és a végén magától feküdt be a rehabilitációs klinikára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 23. 07:17, péntek | Bulvár
Oscar-díj - Ryan Coogler Bűnösök című filmje történelmet írt minden idők legtöbb, 16 jelölésével
Ryan Coogler bluesos hangulatú vámpír eposza, a Bűnösök című film kapta minden idők legtöbb, 16 jelölését az amerikai filmakadémia díjaira csütörtökön Los Angelesben.
2026. Január 21. 07:22, szerda | Bulvár
A fizikai mesterséges intelligencia új korszakot nyit a robotikában egy kutatás szerint
2026. Január 20. 07:08, kedd | Bulvár
Oxfam: a világ dollármilliárdosainak vagyona 16 százalékkal nőtt tavaly
A világ dollármilliárdosainak vagyona 16 százalékkal nőtt tavaly, háromszor gyorsabban az elmúlt öt év átlagánál
