Városlista
2025. október 3, péntek - Helga

Hírek

2016. Június 10. 09:27, péntek | Helyi
Forrás: evangelikus.hu

Gráfokkal jutottak a dobogóra a diákok

Gráfokkal jutottak a dobogóra a diákok

Harmadik díjat érdemelt ki munkájával Dömsödi Bálint és Gyöngy Levente a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyén.

A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 11. osztályos diákjai a Kritikus védelmi szövetségek gráfokban című matematikai munkájukkal érdemelték ki az elismerést.

A gráf vonalakkal összekötött pontok halmaza, egy csoport elemeit és a közöttük lévő kapcsolatokat képezi le. A kapcsolatok között vannak jók és rosszak. Dr. Katz Sándor, a diákok témaindító tanára elmondta, a fiúk azzal foglalkoztak, hogy egy csoporton belül legalább hány jó kapcsolatnak kell lennie ahhoz, hogy annak minden tagja védett legyen. Tuza Zsolttal, a Pannon egyetem professzorával, az elkészített program segítségével bizonyították algoritmusa helyességét, ezzel sikerült elsőkként megoldaniuk egy matematikai problémát. A bizonyításnak gyakorlati haszna is lehet, akár az egészségügy vagy a védelem területén. Például az oltási lefedettség kapcsán, ha azt vesszük alapul, hogy egy közösség védettségéhez nem szükséges minden tagot beoltani, így ki lehet számolni, hogy legalább hány tagot kell immunizálni a teljes csoport védelme érdekében.

A két diák a pályázaton elért eredményével egyéves ösztöndíjat, valamint 30 felvételi pontot nyert. A versenyre összesen 78 pályázat érkezett, ebből a zsűri 53-at fogadott el, ezek közül választották ki a díjazott munkákat. A szövetség tájékoztatása szerint a verseny keretében díjazott fiatalok május végén dr. Pálinkás Józseftől, az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökétől, Lovász Lászlótól, az MTA elnökétől, az emberi erőforrások minisztériuma nevében Sipos Imre helyettes államtitkártól vették át díjaikat az MTA dísztermében, ahol a legjobb projekteket be is mutatták.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport

Győzött a Ferencváros az Európa Ligában

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.