Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2012. Október 25. 19:45, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Generali: ezer forintos benzinárig használná kocsiját a többség

Generali: ezer forintos benzinárig használná kocsiját a többség

A Generali Biztosító egyik legutóbbi felmérése szerint ezer forint körüli benzinárig használná kocsiját a megkérdezett autósok 70 százaléka, a fennmaradó 30 százalék a benzinár alakulásától függetlenül mindenféleképpen autóba ülne - mondta Ilics László, a biztosító vezérigazgató-helyettese egy csütörtöki budapesti háttérbeszélgetésen.

Kiemelte: a Generali kutatásának tapasztalatai arra is rámutattak, hogy az idei kgfb-kampány során az árverseny mellett a szolgáltatások összevetése, versenye is előtérbe kerülhet a biztosítóválasztás alkalmával.
A vezérigazgató-helyettes kifejtette: az 1200 fős reprezentatív kutatás eredményei alapján a nők ragaszkodnak jobban az autós közlekedéshez. Míg a férfiak átlagosan már 663 forintos benzinár mellett döntenének alternatív közlekedési eszköz mellett, a hölgyeknél ez az árszint ezer forint felett volt.
Ilics László kiemelte: míg a Budapesten élők már 500 forint körüli benzinár mellett "letennék" az autójukat, addig a vidéki városokban és falvakban ugyanez csak ezer forintot meghaladó üzemanyagár mellett történne meg. Elmondta: feltehetően ennek hátterében a jóval nehezebben elérhető alternatív közlekedési lehetőségek állnak.
Szólt arról is, hogy a kötelező felelősség biztosításokról (kgfb) való döntés esetében az ár mellett egy fő szempontot emelt ki a megkérdezettek több mint fele, ez pedig a biztosító megbízhatósága volt (54 százalék). Emellett lényeges szempontnak bizonyult az online kötés lehetősége (47,6 százalék), a káresetekkel összefüggő ügyintézés gyorsasága (45,6 százalék), illetve a könnyen elérhető ügyfélszolgálatok (32,8 százalék).
Hozzátette: csupán a megkérdezett autósok 11,4 százaléka mondta azt, hogy az áron kívül semmilyen más szempontot nem vesz figyelembe a kgfb biztosítása megkötésekor.
Az MTI kérdésére Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke elmondta: a magyarországi "autós összkár" - a balesetek okozta közvetlen és közvetett károkat, a kiesett munkaórákat is beszámítva - becslések alapján eléri éves szinten a 700 milliárd forintot.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.