Hírek
2012. Július 26. 13:45, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Feljelentést tett hivatali elődje ellen Mosonmagyaróvár polgármestere

Feljelentést tett Mosonmagyaróvár polgármestere hivatali elődje és az akkori jegyző ellen. Erre négy héttel ezelőtt kérte fel a városvezetőt a helyi képviselő-testület.
Nagy István (Fidesz-KDNP) csütörtökön az MTI-nek elmondta: a heteken belül avatandó Futura Science Center több szerződése miatt fordult beadvánnyal a megyei rendőr-főkapitánysághoz. A dokumentumokat ugyanis úgy írta alá Szabó Miklós akkori polgármester, illetve Orbán Géza jegyző, hogy ehhez előzetesen nem kérték ki a képviselő-testület jóváhagyását. A polgármester közlése szerint - mivel nem tudtak ezekről a megállapodásokról - most mintegy százmillió forintot kellene kifizetnie a városnak, holott ezt a tételt nem tervezték be az idei büdzsébe. Emellett az sem világos, hogy a szerződés szabálytalan megkötése miatt miként fizethetik ki a pénzt - tette hozzá. Június 28-án döntöttek úgy a helyi képviselők - tizenkét támogató és egy ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett -, hogy felkérik Nagy Istvánt: "a személyes felelőség megállapítása érdekében" 30 napon belül tegyen feljelentést Szabó Miklós korábbi városvezető és Orbán Géza jegyző ellen a számviteli rend megsértése, hanyag kezelés bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. Szabó Miklós 2010 februárjában lépett ki az MDF-ből, majd az év őszén a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület színeiben alulmaradt a polgármester-választáson, de kompenzációs listán képviselői mandátumot nyert el. A két hónappal korábban felállított eseti bizottság jelentésében - amelyet az ülés előtt osztottak ki a képviselőknek - az olvasható: hét, a Futura tudományos-turisztikai létesítménnyel kapcsolatos szerződést vizsgáltak, és ezek mindegyike kihatással volt a város többéves költségvetésére. Márpedig az akkor hatályos rendelkezések szerint ezeket a képviselő-testület elé kellett volna vinnie a városvezetőnek, azok pedig nem szerepeltek az önkormányzat költség-előirányzataiban. Kifogásolják emellett a dokumentumban, hogy a hétből hat szerződésen szabálytalanul - neve, tisztsége megjelölése nélkül - szerepel a jegyző kézjegye, holott az ő felelősségi körébe tartozik a kötelezettségvállalási szabályok betartatása. Álláspontjuk szerint két szerződés esetében megállapítható a közbeszerzési szabályok tudatos megsértése, amely miatt vélelmezhetően kár érte az önkormányzatot. Az eseti bizottság arra a következtetésre jutott, hogy egyes szerződések "tárgyának látható egybeesése mindenképpen további vizsgálatot igényel", de megemlítették azt is: a megállapodásokban a rendes felmondás lehetőségét kizárták, a szellemi termékek tekintetében csak korlátozott felhasználásra kapott lehetőséget a város. A bizottság megállapítása szerint az 1,2 milliárdos Futura-pályázatban közreműködő cég teljesítési igazolás nélkül nyújtotta be számláját, míg más esetekben hiánytalannak és szerződésszerűnek igazoltak késedelmes teljesítéseket. A város képviselő-testülete egyhangúlag fogadta el a bizottság azon javaslatát, hogy a fizetési kötelezettség mértékének csökkentése érdekében hatalmazzák fel a polgármestert: kössön egyezséget a vállalkozással, ha pedig ez nem jár sikerrel, a megállapodások érvénytelenségének megállapítása érdekében indítson polgári pert. Az MTI úgy tudja: a vitatott összeg eléri az ötvenmillió forintot. Szabó Miklós az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott: a szoros pályázati határidők miatt nem volt módja a testület elé terjeszteni a most kifogásolt megbízási szerződéseket, amelyekkel szerinte nem érte kár a várost, hiszen a bevont pályázati pluszforrásokból díjazták a közreműködő céget. Megjegyezte: mivel sávosan állapították meg a díjazást, az sem volt világos, milyen összeget kellene jóváhagyatnia a képviselőkkel, akik most sem a juttatás mértékét kifogásolták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 12. 07:41, kedd | Belföld
Katasztrófavédelem: Budapesten és hét vármegyében lesz szúnyogirtás a héten
A héten öt budapesti kerületben és hét vármegyében lesz szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
2025. Augusztus 12. 07:38, kedd | Belföld
Szijjártó Péter az orosz miniszterelnök-helyettessel egyeztetett a közelgő amerikai-orosz csúcstalálkozóról
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz miniszterelnök-helyettessel egyeztetett telefonon hétfőn a közelgő amerikai-orosz csúcstalálkozóról.
2025. Augusztus 11. 07:12, hétfő | Belföld
Folytatódik a hőség a héten
2025. Augusztus 10. 08:12, vasárnap | Belföld
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe
A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt vasárnap ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton a honlapján.