Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2016. December 27. 05:00, kedd | Helyi
Forrás: www.teol.hu, fotó: nagyvofely.hu

Eredményes évet zárt Bonyhád

Eredményes évet zárt Bonyhád

Filóné Ferencz Ibolya polgármester idén is prezentációban számolt be Bonyhád elmúlt 12 haváról a hagyományos év végi polgármesteri fogadáson.

A beszámolóból kiderült, számos fejlesztést és beruházást hajtottak végre, valamint kiemelkedő számban és értékben adtak be pályázatokat, amelyek eredményeként 2017 is mozgalmas és rendkívül eredményes lehet.

A hagyományoknak megfelelően idén is a város legtöbb helyi adót fizető vállalkozóit látta vendégül Filóné Ferencz Ibolya az év végi polgármesteri fogadáson. A program hangulatát Pecze István harmonikajátéka és lánya, Pecze Zsófia éneke alapozta meg, többek között karácsonyi dallamokkal.

Tavaly első alkalommal, de hagyományteremtő céllal ítélte oda a város vezetése a Pétermann Jakab-díjat. A bonyhádi cipőgyár alapítójáról elnevezett kitüntetéssel minden évben azt a vállalkozót ismerik el, aki a helyi gazdaság, foglalkoztatás, illetve szakképzés érdekében kiemelkedő tevékenységet folytat. Idén a díjat Bogos László, a szállítmányozással foglalkozó Bogos-Trans Kft. tulajdonosa vehette át.

A polgármesteri hivatal dísztermébe összehívott vendégek a Pétermann Jakab-díj átadását követően a polgármester asszony éves beszámolóját hallgathatták meg.

„Ez nem a könnyed kényelem ideje. Ez a merészség és kitartás ideje.” – Winston Churchill második világháború idején megfogalmazott mondatait választotta beszámolója mottójául Filóné Ferencz Ibolya mondván, hogy jól jellemzik azt a sok feladatot, amelyet az önkormányzat az év során sikeresen megoldott.

Fejlesztések, beruházások

Idén 42 millió forintot fordíthatott fejlesztésekre a bonyhádi önkormányzat önerőből. Ez magában foglalta többek között három önkormányzati bérlakás, illetve járdák és árkok felújítását is. A legtöbb bonyhádi lakost érintő beruházás a Szabadság téri járda rendbetétele volt, amelynek során 800 négyzetméternyi felület kapott új térköves burkolatot, új szegélyköveket raktak le, kicserélték a közvilágítási rendszert, a távközlési kábeleket és fedlapokat, felújították a csapadékvíz-elvezető rendszert. Néhány év múlva szemet gyönyörködtetőek lesznek a telepített díszkörtefák is. Erre 11,4 millió forintot költött a város.

Beruházások 171 millió forint értékben valósultak meg. Ezek között szerepelt a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ teljes belső terének felújítása, amely így esztétikusabb, praktikusabb és komfortosabb helyszíne a városban zajló rendezvényeknek.

Ide sorolandó a Gyár utcában elkészült parkoló, és régi igénynek tettek eleget a Bezerédj és dr. Kolta László utca kereszteződésében kialakított gyalogátkelővel. Az ifjúsági parkban elkészült egy fitneszpark, hamarosan elkészül Majos-ipartelep közvilágításának kialakítása, és megvalósult a Wernau utca építésének első üteme.

Pályázatok

Nem véletlenül kaptak kiemelt helyet a polgármesteri beszámolóban a pályázatok, hiszen a lassan a végéhez közeledő évben az önkormányzat összesen 26 pályázatot nyújtott be, 5,4 milliárd forint forrásigénnyel. Nagy részüket a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. Ezek elsősorban olyan gazdaságélénkítő, infrastrukturális és városfejlesztési projektek, amelyek megalapozhatják Bonyhád jövőjét – emelte ki Filóné Ferencz Ibolya.

Minden pályázatuk esélyes, eddig egy eredménye született meg, és az pozitív elbírálásban részesült. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel konzorciumi partnerként 176 millió forintot nyertek a Spar áruháznál, a Zrínyi utca és a Gyár utca kereszteződésében zajló közlekedést megkönnyítő körforgalom kialakítására. Sőt, a sikeres egyeztetések révén egyúttal a Nepomuki Szent János híd is megújulhat majd. Ezt követően pedig a Zrínyi utca is teljes hosszán új burkolatot kap.

A helyi gazdaság fejlesztésére, az ipari park bővítésére is pályázatot adtak be. Öt olyan helyi vállalkozást szeretnének letelepíteni, amelyek még csak most alakultak, vagy jelenleg más településeken folytatják tevékenységüket, és itt találhatnának otthonra.

A Zöld Város projekt révén Bonyhád többek között egy kellemes parkosított közösségi térrel és méltó kültéri rendezvényhelyszínnel gyarapodhatna.
Pályáztak kerékpárút kialakítására a Perczel utcán a templomtól egészen az ipari parkig. Ez a beruházás szinte az egész utca megújulását jelentené, kerékpársáv és nyomvonal kijelölésével. A Perczel kertnél kialakult problémát – nyitott árok, parkolás, rossz járda – is áthidalnák: az árkot lefednék, húsz parkolóhelyet alakítanának ki és a járda is megújulna.

A város vezetője kiemelte még a több mint 500 kilowattos naperőmű-park építésére beadott pályázatukat, amelyhez a völgységi települések közül 15 önkormányzat csatlakozott. A beruházás révén 81 önkormányzati ingatlan energiaszükségletét tudnák majd fedezni, ami igen jelentős megtakarításokat eredményezne.

El lehet mondani, hogy 2016 az előkészítés éve volt, és amennyiben pályázataik sikerrel járnak, nagy beruházások indulhatnak a településen.

Rendezvények

Eseményekben, rendezvényekben is meglehetősen gazdag volt az év. Ugyan még 2015. december 31-én történt, de az idei év nyitányaként is szerepelt a szilveszteri malackergető futás, ami egyben az új elkerülő út átadása is volt, és amelyre idén is várják majd a mókázni és egy kicsit sportolni vágyókat.

A március 15-ei ünnepség fényét emelte, hogy arra a már megújult művelődési központban kerülhetett sor, valamint, hogy egyúttal testvértelepülési megállapodást kötöttek Madéfalvával, Jastrowie-val pedig jubileumot ültek, míg beszédet – a szép hagyományt folytatva – Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere mondott.

Idén is igen nagy népszerűségnek örvendett augusztusban az immár tizenhatodik Tarkamarha Fesztivál és a Sommerfest, amely egyben öt éves testvérvárosi jubileum is volt Treuchtlingennel. Szintén jól sikerültek a XXVII. Bukovinai találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál bonyhádi programjai.

Kiemelt figyelmet fordít az önkormányzata a város szépkorú lakosságára, aminek csak egy eleme volt szeptember végén az Idősek napja és gasztroest elnevezésű, jó hangulatú rendezvény. Ugyanakkor a legfiatalabb lakosokról sem feledkeznek meg: nekik szól az Életfa program, amelyben minden bonyhádi újszülött kap egy köztéri fát. Idén például negyvennégy család élt a lehetőséggel. Ez csak néhány példa a városi rendezvények sorából, amelyet még hosszan lehetne folytatni, és amelyek évről évre színes programokkal szakítják meg a hétköznapokat.

Kell egy jó csapat

A város eredményeiben, sikereiben sok ember munkája fekszik. Hiába rendelkezik valaki kész tervekkel, azok megvalósításához kell egy jó csapat, ami Bonyhádon már összeállt. A hétköznapi munka során vannak olyan feladatok, amelyek elsőre ugyan megoldhatatlannak tűnhetnek, de akkor sem szabad meghátrálni, és egy jó közösséggel meg is lehet oldani őket. Remélhetőleg ez 2017-ben sem lesz másként.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 17:23, szerda | Életmód

Nyolc sztárfellépő és negyven koncert az idei Paloznaki Jazzpikniken

Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy lesz a 12. Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépője augusztus 1. és 3. között a Balaton-felvidéken.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 17. 13:40, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Az ukrán elnök aláírta a mozgósításról szóló új törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt

2024. Április 17. 13:39, szerda | Külföld

Mateusz Morawieczki: a migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni

A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni, és ezért is olyan veszélyes - mondta Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök kedden Brüsszelben.