Hírek
2014. Szeptember 08. 17:01, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Emberölés miatt kilenc év börtönre ítéltek egy fiatalkorút
Az első fokon kiszabott 12 évről kilenc évre enyhítette a fiatalkorú R. Dávid börtönbüntetését hétfőn kihirdetett jogerős ítéletében a Debreceni Ítélőtábla Elek Balázs vezette tanácsa - közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az ítélőtábla a fellebbezések nyomán a minősítést vizsgálta, és megállapította, hogy az emberölés alapesetéről van szó, a különös kegyetlenséggel való elkövetés nem állapítható meg. Mivel ennél a bűncselekménynél fiatalkorú elkövető esetében a büntetési tétel maximuma tíz év, enyhíteni kellett a szabadságvesztés időtartamát.
Az ítélőtábla a másodrendű vádlott R. Tamás esetében jóváhagyta az első fokon kiszabott két év börtönbüntetést.
A bíróság által megállapított tényállás szerint 2012 szeptemberében az elsőrendű vádlott Hajdúszováton egy sörözőből ittasan hazaindulva találkozott a későbbi sértettel, aki szintén ittas állapotban volt. A vádlott cigarettát kért tőle, de nem kapott, ezért bántalmazni kezdte, a fejét többször ököllel megütötte, és a férfi egy vízelvezető árokba esett.
R. Dávid a sértettet arccal a talaj felé fordította, majd hazament, és számítógépen játszani kezdett. A sértett másnapra meghalt, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét szakszerű segítségnyújtással sem lehetett volna megmenteni.
A vádlott a véres ruháit elvitte a másodrendű vádlotthoz, elrejtették egy közeli nádasban, másnap pedig elégették. A másodrendű vádlott tisztában volt azzal, hogy társának ruházata miért volt véres - ismertette a táblabíróság szóvivője.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
2025. November 02. 08:38, vasárnap | Kék hírek
Halálos lakástűz Téten
Egy nő meghalt a Győr-Moson-Sopron vármegyei Téten, ahol szombaton tűz keletkezett egy családi házban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
2025. Október 31. 08:07, péntek | Kék hírek
Rendőrség: több mint 2 tonna, magyar irányítású bűnbandához köthető kokaint foglaltak le Dominikában
A magyar, a szlovák, a spanyol és a német hatóságok együttműködése nyomán 2,2 tonnányi, egy magyar irányítású bűnbandához köthető kokain szállítmányt foglaltak le a dominikai Caucedo kikötőjében az ottani hatóságok
