Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2019. November 14. 11:02, csütörtök | Belföld
Forrás: mti - illusztráció: police.hu

Egymilliárdot csalt el két gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó bűnbanda

Egymilliárdot csalt el két gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó bűnbanda

Egy héten belül két gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó dunántúli bűnbandát leplezett le a NAV, amelyek egymástól függetlenül működtek és együttesen több mint egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A NAV csütörtöki közleménye szerint bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoznak.

A két szervezet hasonló módját választotta a törvénytelen gazdagodásnak: a hivatalos gumiabroncs-kereskedelmet folytató, illetve műanyag granulátum értékesítésben is érdekelt társaságok alá céghálózatot építettek, hogy azt a látszatot keltsék, mintha a közvetlenül az Európai Unió területéről vásárolt gumiabroncsokat Magyarországon szerezték volna be.
Ezzel a módszerrel mentesítették magukat az áfa-fizetés alól, így jelentős haszonhoz jutottak, illetve nagy versenyelőnyt szereztek a legálisan működő kereskedőkkel szemben.

A céghálózat alján, az elkövetők által a háttérből irányított cégek biztosították a fiktív számlákat a tényleges kereskedelmi tevékenységet folytató társaságoknak. A valótlan tartalmú számlák felhasználásával több mint egymilliárd forint fizetendő áfát tüntettek el.

A NAV nyomozói IT-szakemberek, járőrök és a NAV MERKUR bevetési egysége bevonásával országos – a határokon is átnyúló – akciósorozatban számolták fel a két elkövetői kört. Hetvenkét helyszínen tartottak házkutatást. A külföldi hatóságok bevonásával Szlovákiában, Németországban és Belgiumban is zajlottak kihallgatások és házkutatások.

A nyomozók tizennégy gyanúsítottat hallgattak ki, valamint bankszámlákat, ingatlanokat, követeléseket zároltak, ingatlanokat és készpénzt foglaltak le másfél milliárd forintot maghaladó értékben.

A bűnszervezet tagjai közül három ember letartóztatásáról döntött a Székesfehérvári Járásbíróság.

Címkék: áfa, bűnbanda, csalás, csaló, gumi

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.