Hírek
2012. Június 08. 14:35, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség Kép: OrientPress Hírügynökség / archívum
„Egy-két ponton” változik a köznevelési törvény
Egy-két ponton módosulhat a napokban elfogadott, új köznevelési törvény – Hoffmann Rózsa szerint ez nem is baj, hiszen most töltik meg tartalommal.
Hiller István korábbi kultuszminiszter szerint a kormány belátta a törvény gyengeségeit.
A várható módosításokról Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár számolt be pénteken, az MR-1 Kossuth rádió Ütköző című műsorában. A politikus szerint mindez nem visszalépés: korábban szándékosan kerettörvényt fogadtak el, amit most töltenek meg tartalommal. Hoffmann hozzátette, a kormányhivatalok csak hatósági körben foglalkoznak majd az oktatás ügyével, a többi feladatot a – most kialakításra kerülő – iskolafenntartó központra bízzák majd. Hoffmann azt is kifejtette, hogy az új életpályamodellel jobban járnak a pedagógusok, hiszen keresetük átlagosan 50-60 százalékkal emelkedik.
Hiller István volt szocialista miniszter orwelli tervnek nevezte az iskolafenntartó központ ötletét, a törvénymódosítás pedig szerinte egyértelmű jele annak, hogy a kormány belátta: köznevelési törvény jelenlegi formájában nem megfelelő. Hiller szerint a tanári bérek emeléséhez legalább 280-300 milliárd forint plusz kellene, ami nagyobb összeg, mint az idei költségvetési tartalék.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:20, kedd | Belföld
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
2026. Február 03. 07:19, kedd | Belföld
Kiemelkedő a nemzetközi érdeklődés a reptéri közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt koncessziós eljárás iránt
2026. Február 03. 07:18, kedd | Belföld
Magyar Államkincstár: jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Orbán Viktor: az Európai Néppárt katonai szövetséget akar csinálni az unióból
A Tisza tartótisztjei a hétvégén Zágrábban jöttek össze. Itt két célt fogadtak el, ezt el is mondták: a vétójogot Európában meg kell szüntetni, az unióból pedig egy katonai szövetséget kell csinálni -
