Hírek
2020. Június 11. 09:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Donald Trump a jövő héttől ismét kampányol
Donald Trump a jövő héttől ismét kampánykörúton lesz. Ezt az amerikai elnök szerdán közölte újságírókkal.
Az elnök a koronavírus-járvány óta nem vett részt egyetlen kampányrendezvényen sem, bár a sajtóbeszélgetéseket és értekezleteket a Fehér Házban nem függesztette fel, és a járvánnyal kapcsolatos teendők okán ellátogatott több városba is.
Trump szerdán bejelentette, hogy három hónap után az első kampánygyűlést a jövő pénteken tartja meg az oklahomai Tulsában. Majd - mint mondta - Texasban, Floridában, Arizonában, és Észak-Karolinában tervez kampányrendezvényeket. Az utóbbi három tagállamot úgynevezett ingadozó, vagy csatatér-államokként tartják számon, vagyis a választók nem egyértelműen elkötelezettek egyik, vagy másik párt mellett, hanem többnyire a pillanatnyi helyzet szerint voksolnak. Bár Texas hagyományosan republikánus állam, de felmérések szerint az idén novemberben ott is szoros lesz a verseny Trump és Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje között. Ennek okát elemzők a koronavírus-járvány miatti gazdasági recesszióban és az afroamerikai George Floyd rendőri erőszak miatti halála okán kirobbant tüntetéssorozatban látják.
Az elnök nem tért ki arra, hogy miért éppen Oklahomában lesz az első kampánygyűlés, de dicsérő szavakkal szólt arról, hogy Oklahoma "nagyszerű munkát végzett" a járvány megfékezésében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén