Hírek
2016. Május 25. 08:40, szerda | Helyi
Bonyhádi lányok lettek a Würtz fal rendezvény nyertesei

Lányok a padon című alkotásukat festették fel a Tamási Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola falára.
Tamási leghíresebb szülöttére, Würtz Ádám grafikus művészre emlékezve idén immár hatodik alkalommal rendezte meg a Tamási Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a regionális rajzversenyt. Rill Mária szervező, az iskola képzőművészeti ágának vezetője elmondta: régóta szerették volna a város számára megmutatni, hogyan dolgoznak a képzőművészetis diákok. Így jött az ötlet, hogy az iskolát övező és a járókelők számára is jól látható egységes kerítésfelületet falfestő pályamunkák segítségével díszítsék. Bonyhád, Iregszemcse, Nagykónyi, Pécs, Simontornya, Szakály és Tamási képzőművészeti iskolás tanulói jelentkeztek a regionális pályázatra. A zsűri döntése alapján kiválasztott munkákat maguk az alkotók festhették fel május 13-án az előzetesen fehér falfestékkel alapozott kerítésre.
Noha a rendezvény eredményhirdetésén helyezéseket is osztottak, a programnak minden gyerek nyertese volt, hiszen alkotása - mindenki örömére - Tamásiban marad.
A Würtz Fal rendezvény helyezettjei:
I. Lányok a padon (Bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola
Alkotók: Bíró Dóra, Fábián Kitti, Kiss Tímea, Ficsor Kata
A tervezésben részt vett: Lőrincz Antónia
Felkészítő tanár: Vercse Adél)
II. Szakály, felkészítő tanár: Pintér Anita. Alkotásuk: Baglyok
III. Tamási, felkészítő tanár: Rill Mária (4. és 7. osztály megosztott helyen) Alkotásuk: Cicás kép és Tündéres kép
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.