Hírek
2014. Február 18. 09:49, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Bajonettel akarta megölni a feleségét egy keszthelyi férfi
Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Zala Megyei Főügyészség egy keszthelyi férfi ellen, aki lakásuk gyerekszobájában egy bajonettel hátba szúrta a feleségét - tájékoztatta a főügyészség kedden az MTI-t.
A tbc-s, leszázalékolt vádlott feleségével és ötéves kislányukkal élt egy lakásban. A család létfenntartását a feleség biztosította, aki több munkahelyen is dolgozott.
A vádlott féltékenysége miatt 2013 elejétől a házastársak között rendszeressé váltak a veszekedések, majd amikor a sértett bevallotta egy másik férfi iránti vonzalmát, a vádlott erősen inni kezdett. A veszekedések során egy alkalommal a férj megütötte, fojtogatta feleségét, majd fenyegetésként elővette a 14,5 centiméteres pengéjű díszbajonettjét.
Tavaly júniusban egy napon a férj ittas állapotban érkezett haza, szidalmazta a feleségét, aki ennek ellenére segített férjének lehúzni a cipőjét, és bekísérte a szobába, hogy feküdjön le. A nő ezt követően a gyerekszobában takarított, amikor a férje mögéje lépett, és a bajonettel egy mozdulattal hátba szúrta.
A nő próbált megfordulni, de háttal az ágyra esett, a vádlott pedig, a bajonettel a kezében, visszalökte feleségét, aki megpróbált felállni. Azzal fenyegette, hogy "most megdöglesz", közben a bajonettet a nyaka felé nyomta, de a nő lefogta a férje kezét, nehogy megvágja, s közben segítségért kiáltott.
A kiabálásra a szobába lépett ötéves lányuk, aki a szomszédba, majd a második emelet egyik lakásába futott segítségért. A nő akkor tudott elmenekülni, amikor megérkezett az egyik szomszéd, és rákiáltott a vádlottra.
Az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a nő annak köszönheti életben maradását, hogy a bajonett a bordák és a csigolyák miatt nem tudott mélyebbre hatolni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
2026. Január 30. 07:07, péntek | Kék hírek
Kábítószer és alkohol hatása alatt állt a Romániában súlyos balesetet szenvedett görög kisbusz vezetője
Kábítószer és alkohol hatása alatt volt annak a Romániában balesetet szenvedett görög kisbusznak a sofőrje, amelyben hét ember vesztette életét - közölte csütörtökön az ügyben eljáró lugosi vádhatóság szóvivője.
2026. Január 28. 07:32, szerda | Kék hírek
Átvette a volánt a fiatalkorú utas, majd fának hajtott
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy fiatalkorúval szemben, aki azután, hogy a sofőrtől menet közben átvette a vezetést, fának hajtott az utasokkal teli furgonnal.
