Hírek
2013. November 27. 17:49, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Az ombudsman sürgősséggel indított vizsgálatot a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében

Székely László ombudsman sürgősséggel vizsgálatot indított azoknak a szigetszentmiklósi gyermekeknek az ügyében, akiket szüleik éveken keresztül kínoztak.
Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala szerdán az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az esettel kapcsolatban, amelyről a sajtóból értesültek, azonnal vizsgálatot indított az ombudsman. Székely László a rendelkezésre álló legrövidebb időn, vagyis 15 napon belül várja a válaszokat kérdéseire.
A Blikk kedden számolt be arról, hogy K. Rudolf és felesége, Andrea hosszú évekig "emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal". A most elkészült vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyermekeket kiskoruk óta kínozták.
Rendőrségi forrásra hivatkozva a lap azt írta, amíg nem kerültek állami gondnokság alá, nem is fürödtek, a fogkefét és a fogmosás fogalmát nem ismerték. Az ételekkel sem voltak tisztában. Arra tanították őket, hogy csótányokat és más bogarakat fogjanak és egyenek meg. Ezen felül - mint írták - "a gyerekeknek együtt kellett pornófilmet nézniük szüleikkel, majd az abban látottakat rajtuk próbálták ki, előtte azonban gyakran félholtra verték őket". A gyermek anyja nem akadályozta meg a történteket, hanem segített férjének - írta a Blikk.
A Blikk szerdán arról is beszámolt, hogy K. Andrea a nyolcadik gyermekével volt terhes, amikor a rendőrség őrizetbe vette őket lakihegyi otthonuknál. Ekkor már csak a három gyermek volt náluk, a többieket már korábban állami gondozásba vették.
Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Nyomozó Főügyészség sajtószóvivője "a kiskorú sértettek védelme érdekében" a lapnak annyit erősített meg, hogy a vádiratot megküldték az illetékes bíróságnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 23. 09:01, szerda | Kék hírek
Betört egy üzletbe, majd első dolga volt lefeküdni aludni - Videó
Két parfümöt elrakott, majd bevásárlótáskákból párnát hajtogatott és két pénztár közt elaludt. A rendőrök ébresztették.
2025. Július 17. 07:44, csütörtök | Kék hírek
Fővárosi Törvényszék: letartóztatták a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottját
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottjának letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.
2025. Július 16. 09:04, szerda | Kék hírek
Balesetet okozott egy rendőrök elől menekülő ámokfutó - Videó
Ámokfutásba kezdett, majd egy taxival ütközött egy járművezetéstől eltiltott sofőr, akit a közlekedési rendőrök akartak ellenőrizni.