Hírek
2013. Június 25. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: orientpress
Akcióterv készül a népesedési problémák kezelésére
A népesedési problémával minden felelős kormánynak szembe kell néznie, éppen ezért a nyár folyamán véglegesítésre kerül egy olyan demográfiával kapcsolatos akcióterv, amely ezeket a gondokat igyekszik majd orvosolni – mondta a közszolgálati rádióban Giró-Szász András kormányszóvivő. Meg kell várni a háttérben dolgozó szakemberek elképzeléseit is, hogy eldőlhessen, milyen konkrét lépésekből álljon majd a terv.
Giró-Szász András azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a kormányzat július elején a családi adókedvezmény kiterjesztéséről dönt. Az értesülések szerint a KDNP javaslata alapján a gyermekesek nemcsak a személyi jövedelemadójukból, hanem járulékaikból is érvényesíthetnék a kedvezményt.
A kabinet képviselője a Kossuth Rádió műsorában hozzátette, „az hogy milyen téma területek, milyen lépések és ezeknek milyen szinergiái kerülnek ebbe bele, azzal várjuk meg a kormánydöntést”. Fontos és releváns ötletnek nevezte a szóvivő a szocpol kiterjesztése, a terhességi gyermekágyi segély összegének jelentős emelése és munkahelyi napközik létrehozása is.
„Rengeteg tanulmány és rengeteg felvetés születik, amikor a kormányzat egy ilyen átfogó és nagy lépés megtételét tervezi, azonban meg kell várnunk, hogy az illetékes szaktárcák, az ezzel a területtel foglalkozó szakállamtitkárok lényegében kifejtsék a véleményüket, a háttérben dolgozó embereik megalkossák ezeket az elképzeléseket. Utána ezeket össze kell csiszolni, hogy erősítsék, és ne kioltsák egymás hatásait. Akkor fog kiderülni, hogy mi tud bekerülni, mi nem” – fogalmazott a kormányszóvivő. Elmondta, a költségvetésnek megfelelő mozgástere van ilyen típusú lépések megtételére.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.