Városlista
2025. október 3, péntek - Helga

Hírek

2012. Június 22. 12:04, péntek | Belföld
Forrás: MTI

A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták

A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták

Demonstrációt tartottak az MSZP miskolci országgyűlési és önkormányzati képviselői, valamint a szocialista párt szimpatizánsai péntek délelőtt a Miskolci Rendőrkapitányság épülete közelében az ellen tiltakozva, hogy a hatóság gyanúsítottként hallgatta ki Földesi Norbertet, az MSZP miskolci önkormányzati frakciójának vezetőjét és Varga Gergő önkormányzati képviselőt.

A zuhogó esőben mintegy negyvenen vettek részt a megmozduláson, amelyen a Demokratikus Koalíció helyi szervezete is képviseltette magát.
Simon Gábor, az MSZP miskolci elnöke a helyszínen újságíróknak nyilatkozva példátlannak nevezte a történteket.
Az ügy előzményéről szólva elmondta: 2005-ben indult el a Fészekrakó-program, amelynek segítségével több ezer fiatal jutott lakáshoz. Ezt az állami programot Miskolcon, elsősorban az avasi lakótelepen, "néhány bűnöző kihasználta", okiratokat, adásvételi szerződéseket, munkáltatói igazolásokat hamisítottak, gyakorlatilag egy maffiaszerű bűnszövetkezet működött - fogalmazott a politikus, aki szerint "ügyvédek, értékbecslők, banki alkalmazottak fogtak össze", akik jelentős, mintegy 4 milliárd forintos kárt okoztak az államnak. Az ügynek több száz gyanúsítottja van, a bíróság a közelmúltban kezdte tárgyalni az ügyet. A pénz nincs meg, és mintha nem is keresné senki - fogalmazott a szocialista politikus.
Közölte: miután kiderült, hogy ki az elsőrendű vádlott az ügyben, a most meggyanúsított önkormányzati képviselők egy tavalyi sajtótájékoztatón bemutatták az illető egy nyilvános rendezvényen készült fotóját, amelyen az ügyvéd ruháján fideszes kitűző látható.
Simon Gábor közlése szerint annak idején a sajtón keresztül kérdezték a Fideszt, mi köze a pártnak ehhez az emberhez; válasz nem érkezett, de jogosulatlan adatkezelés és személyiségi jogainak megsértése miatt az ügyvéd feljelentette a két képviselőt. A jogász végzettségű MSZP-s politikus szerint "úgy látszik, az a baj, hogy megnevezték azt is, hogy ez a személy Fidesz-aktivista, a Fideszhez kötődő személy".
Földesi Norbert és Varga Gergő a demonstráción úgy fogalmazott: azzal, hogy nyíltan közölték az elsőrendű vádlott pártkötődését, szembesítették a Fészekrakó-ügy károsultjait ezzel. "Egy olyan ember, aki bűncselekményével tönkre tett egy városrészt, ne hivatkozzon semmire". Mi azzal védekezünk, amivel tudunk, de mindenkivel, mindenhol tudatosítjuk, ki okozott szenvedést az avasi lakóknak - hangoztatták.

Címkék: Pártok-MSZP

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld

Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.

2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel

Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben

2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld

Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása

Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.

2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot

Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát